A mosolygós bérgyilkos fut, amíg meg nem hal

000 DV1456638
2015.05.17. 23:37 Módosítva: 2015.05.18. 01:06
Minden idők egyik legnagyobb hosszútávfutója, az etióp Haile Gebrselassie bejelentette, hogy abbahagyja a versenyzést. A 27 világcsúcsot felállító, pálya- és utcai versenyeken is korszakos eredményeket elérő atléta már régen túl van pályája csúcsán, de búcsúnyilatkozatával is azt bizonyította, hogy aki igazán szeret futni, az képtelen leállni.

A 42 éves Gebrselassie a Great Manchester Run teljesítése után a múlt vasárnap jelentette be, hogy vége, nincs tovább.

A versenyszerű futástól visszavonulok, de a futást nem hagyom abba. Nem állhatok le a futással, hiszen ez az életem

Ezt akár egy lelkes amatőr is mondhatta volna, de az etióp egyedülálló eredménylistája erre alaposan rácáfol. Ha csak a legnagyobb sikereket emeljük ki, már az is hihetetlennek tűnik, hogyan fért ennyi minden bele egy karrierbe. Tízezer méteren négyszer lett világbajnok egymás után, és az olimpiákon is duplázni tudott, ezen a távon világcsúcsot is futott, majd a pályáról a maratonfutásra áttérve szintén felállított egy álomhatárt áttörő rekordot.

Az etióp kiemelkedett a mezőnyből, de legnagyobb győzelmének ő is legszorosabb versenyét tartja.

A sydney-i olimpiai döntőbe ő érkezett favoritként, de az utolsó métereken sem nagyon lehetett biztos a győzelmében. A kenyai Paul Tergat az utolsó kétszáz méteren robbantott, Gebreselassie csak nehezen vette át a tempót, a célegyenesben már-már úgy tűnt, képtelen tovább gyorsítani, amikor szinte észrevétlenül még iramot tudott váltani az utolsó harminc méteren. Tergattal szinte egyszerre estek be a célba, Gebrselassie minimális, 9 százados előnnyel győzött.

Paul Tergat Vs Haile G in 2000 Olympics 10k

A mindig kedvesen vigyorgó futónak egy iskolai versennyel kezdődött minden 1987-ben. Idősebbekkel futott, és ahogy szinte minden rutintalan versenyző, ő is nagy iramban kezdett.

Az ellenfelek arra számítottak, hogy egyszer csak kipukkad, de ő csak nem akart, végigrepesztette a távot és nyert.

Sok kelet-afrikai futóhoz hasonlóan családi háttere miatt, nem tudatosan épített kimagasló állóképességet. A farmjuk és az iskola egymástól tíz kilométerre volt, és ezt gyerekként nap mint nap megtette oda és vissza. A kényszerű edzés futóstílusán is nyomott hagyott, bal kezét felnőttként is úgy tartotta, mintha a tankönyvei a hóna alatt lennének.

Ja, hogy pénzt is lehet keresni a futással?

1992-ben két juniorvilágbajnoki címet nyert, majd egy év múlva már a felnőtt vb-n is megkezdte az éremgyűjtést. Ötezren kis különbséggel második lett, de tízezren már nem tudták legyőzni Stuttgartban, ezzel új korszakot is nyitott a hosszútávfutásban. És ez a győzelem kellett ahhoz is, hogy a családja rájöjjön, valami nagyszerűt vitt véghez.

Stuttgartban a világbajnokok egy-egy Mercedest is kaptak. Gebrselassie a sajátját az apjának ajándékozta.

Jó, mostantól már nem csak magadat támogatod, hanem engem is - mondta az apám. Addig nem tudta, hogy pénzt is lehet keresni ezzel. Apám azt hitte, hogy a sport csak szórakozás.

A friss világbajnok már ekkor megmutatta, hogy milyen önzetlen. Alapítványt hozott létre, amely pályát építtetett Addisz-Abebában, hogy a helyi tehetséges fiatalok tudjanak hol készülni.

1994-ben Gebrselassiét Budapesten is lehetett látni, a lóversenypályán rendezett mezeifutó-vb-n bronzérmet szerzett. Érdekes, hogy míg nagy riválisai közül sokan a mezei-vb-ken halomra nyerték magukat, addig ő nem nagyon erőltette ezt a számot.

Enélkül is rengeteg érmet nyert, 1995-ben megvédte világbajnoki címét, valamint két világcsúcsot is felállított. Hengelóban 26:43,53-ra javította a tízezres rekordot, de ötezren is elképesztően jól futott. 11 másodpercet faragott a korábbi csúcson. A tízezres idejét egy évvel később túlszárnyalták, de az etióp még kétszer világrekorder volt ezen a távon, majd 2004-től aztán honfitársa, Kenenisa Bekele lett a világ leggyorsabb tízezrese.

A generációváltás már egy évvel korábban megtörtént, a korábban négyszer nyerő Gebrselassie a a 2003-as párizsi vb-n Bekelével maradt egyedül az utolsó körre. A hajrája azonban már nem volt olyan kirobbanó, mint korábban. Bekele az utolsó százon ott hagyta, csak második lett. Brutálisan nagyot futottak, a második ötezer méterük gyorsabb volt, mint a világbajnokságok történetének legjobb szimpla ötezres döntője. A 2004-es olimpián Gebre megpróbálhatott visszavágni Bekelének, de egy sérülés miatt nem tudott rendesen felkészülni, és csak ötödik lett a döntőben.

A pálya után az utca királya lett

Ekkoriban azonban már új karrierje kezdett kibontakozni Gebrselassiének. 2002-ben megpróbálkozott a maratonfutással. Nem is debütált rosszul, a London Marathonon harmadikként végzett. Az athéni olimpia után pedig már szinte csak az utcai versenyekre koncentrált.

Voltak egészen nagy eredményei és szenvedős futásai is. Asztmája miatt többször került nehéz helyzetbe. 2006-ban világrekordot ért el félmaratonban (58:55), a 2006-os és 2007-es London Marathonon gyengén teljesített, míg Berlinben ugyanakkor mindkétszer nyert.

A 2007-es győzelem már óriási dicsőséget hozott neki, 2:04:26-os ideje új világcsúcs lett, 29 másodpercet faragott Paul Tergat rekordján.
 

Ezután már senki sem tartotta lehetetlennek, hogy a maraton rekordját 2 óra 4 perc alá szorítsák. 2008 elején, Dubajban 2:04:58-cal jelezte, hogy jó úton halad, majd szeptemberben Berlinben át is törte a határt. 2:03:59-cel nyert.

A következő két évben is saját világcsúcsát üldözte, nyerni Dubajban és Berlinben is tudott, de nem javított. A 2010-es New York City Marathonon is elindult, de térdsérülése miatt kiállt. Ekkor be is jelentette visszavonulását, ám egy nappal később meggondolta magát.

A 2012-es olimpiát is megcélozta, de sem tízezren, sem maratonban nem fért be az eitóp válogatottba, így maradtak az utcai versenyek. Egészen a hétvégéig.

A futó emblémájává könnyed stílusa és ellenállhatatlan hajrája mellett a mosolya vált, gyakran emlegették Mosolygós bérgyilkosként is. Holland menedzsere mondta róla:

Mosolya az egész atlétikát mosolygásra készteti

És valószínűleg egész Etiópiát is a nemzeti hőssé váló atléta. A vállalkozóként több mint ezer ember foglalkoztató futó olyan árvaházat támogat, ahol HIV-pozitív betegeket ápolnak, de mentora olyan programnak is, ami nehéz sorsú fiatalok sportkarrierjét egyengeti.

Bármit is csináljon, a sport nem hiányozhat az életéből, korábban azt mondta, még az is lehet, hogy majd korosztályos rekordokat fog sorra felállítani még ötven- vagy hatvanévesen is.

Nem lehet szép napod futás nélkül. Futsz, amíg meg nem halsz

– nyilatkozta még két éve a CNN-nek.