Labdarúgásunk helyzete a szakma szégyene

1994-ben, a Labdarúgás című szaklap egyik utolsó számában jelent meg Baróti Lajos írása arról, hogy mi a baj a magyar focival, illetve a bajnokik színvonalával. Az írás címe: Megállt az idő? A kérdőjelet akár le is lehetett volna venni. 

Húsz pontban foglalta össze a hiányosságokat, és hogy mit lát másként, ha külföldi futballt néz.

Hogy a magyar futball már akkor egy másik sportág volt, Barótinál érzékletesebben senki sem fogalmazta meg. A válogatottat három világbajnokságon is vezető mesteredző az írás megszületésekor 80 éves, de meglátásaival nehéz lenne vitatkozni. Sőt a pontok többségét még most sem cáfolja a jelenlegi NB I.

• A legtöbb magyar játékos állva várja a labdát
• Csak a labda birtokában kezdi a játékot
• Kevés játékos használja a labda vezetésénél a láb külső részét
• Átadás után a játékosok állva maradnak
• Kevés a támadásokban részt vevő játékosok száma
• Ha előre is tör valaki, nem érkezik időben
• Kevesen vállalkoznak távoli lövésre
• A csatárok nem vesznek részt a támadások felépítésében
• A középpályások nem támadják meg ellenfeleket, hanem megállnak előttük
• A támadások befejezése után lassan veszik fel a csapat alapszerkezetét
• A csapatok gyakorta kettészakadnak, a hátvéd és a csatár között 60-70 méter a különbség, ekkora távolságot nem lehet levédekezni.
• Több kapus nem tudja kirúgni megfelelő távolságra a labdát.

Utóbbi pontnál érdemes megnézni a 91-es kupadöntőt, amikor Balogh Tamás helyett Pintér Attila próbálja kirúgni a labdát, de például egyszer a felezővonalnál álló operatőrt találja el. Ez a jelenet 2:15-nél van a videón. Pedig akkor még voltak nézők, de a siralmas szabadrúgások kissé árnyalják az akkori színvonalat.

Felhívta a figyelmet Baróti még arra is, hogy az ütközéseknél szimulálnak, míg külföldön felpattannak, nem hozzák hátrányba a csapatukat, hogy kisebb létszámban vegyenek részt a támadásban vagy a védekezésben.

Labdarúgásunk jelenlegi helyzete a szakma szégyene”

- állapítja meg keményen.

Hasonlóan kemény mondat, hogy az edzői közönyösség, az érdektelenség bűn a labdarúgás ellen.

Közös munkát és összefogást várt el a működő edzőktől, mert a felelősségük is közös, a bezárkózással szerinte fel kell hagyni.

Ennyi év távlatából mondhatjuk, nem figyeltek oda rá, pedig lehet, hogy érdemes lett volna.