Utálja a róla készült Oscar-díjas filmet

2013.02.02. 16:46

A Baltimore Ravens-védő Michael Oher életéből könyv és mozifilm is készült néhány évvel ezelőtt, a Szív bajnokai című mozinak köszönhetően ismerte meg a fél világ.

Ohernek viszont már elege van abból, hogy folyton csak egy filmkarakterként azonosítják, azt szeretné, ha a pályán elért eredményei alapján emlékeznének rá.

„Elegem van már abból a filmből. Azért vagyok itt, hogy futballozak, az eredményeim miatt jutottam el idáig, nem a mozi miatt. Nehéz életem volt, sok mindenen kellett átmennem, de az, hogy itt lehetek New Orleansban a Super Bowlon, egészen hihetetlen" - mondta a döntő előtti médianapon.

Megkérdezték tőle, nem zavarta-e, hogy a filmben buta fiúként tüntetik fel. „Csak egyszer láttam. Ha így volt, akkor tévednek" - zárta rövidre a dolgot.

A Szív bajnokai hatalmas siker volt, több mint háromszáz millió dolláros bevételt termelt, Sandra Bullock pedig Oscart kapott a filmben nyújtott alakításáért.

A Ravens támadófalának huszonhat éves játékosa sosem ismerte az apját, anyja drogfüggő volt. Tizenévesen az utcán élt, majd egyik nevelőotthonból került a másikba. Később egy tehetős család vette gondozásába, akik támogatták a sportkarrierjét és a tanulmányait. A vasárnapi döntőn ők is ott lesznek a lelátón. „Még mindig ők a családom" - mondta Oher.

A Super Bowlért hétfőre virradóra, 0.30-tól játszik a Baltimore és a San Francisco.