Betiltják a brutális ütközéseket az NFL-ben

2013.03.21. 11:41

helmetrule.JPG

Komoly vihart kavart a helmet rule nevű szabálymódosítás, amit tegnap szavaztak meg az évente szokásos konferencián részt vevő NFL-csapattulajdonosok. A szabály lényege, hogy ezentúl a a futójátékosnak tilos a sisak legtetejével ütközni, ellenkező esetben tizenöt yardos büntetést kap a vétkes csapata.

A helmet rule kifogásolóinak nem is feltétlenül a szabállyal van bajuk – hiszen a sisak tetejével való ütközést eddig sem tartották szerencsésnek, mivel balesetveszélyes – hanem azzal, hogy a gyors tempónál gyakorlatilag lehetetlen tisztán megítélni, hogy valaki hibázott-e vagy sem. Érdekesség, hogy a csapatok tulajdonosai szinte összhangban szavazták meg a változást, egyedül Mike Brown, a Cincinnati Bengals tulajdonosa fejezte ki tiltakozását.

A konferencián több, kisebb léptékű szabálymódosítást is hoztak. Eltörölték a régóta vitatott tuck rule-t, aminek az volt a lényege, hogy ha az irányító passz közben, kontakt hatására veszíti el a labdát, akkor fumble helyett sikertelen passz az ítélet. (A New England Patriots ennek a kiskapunak köszönhetően nyerte meg a legendás, később Tuck Rule Game-ként elhíresült meccsét az Oakland Raiders ellen a 2002-es rájátszások során, és jutott végül később a Super Bowl-győzelemig).

A másik kisebb szabályváltozás az időkérést illeti: ha egy vezetőedző automatikus videóbírót kívánó szituációknál piros zászlót dob, akkor a csapata nem kap büntetést. A tavalyi szezonban a Detroit Lions vezére, Jim Schwartz szedett össze így tizenöt yardot a detroitiak kárára, amikor egy szabálytalan touchdown után piros zászlót dobott a pályára, hiszen a pontszerző szituációkat minden esetben újranézik: Schwartz meggondolatlansága miatt azonban az egyébként vitatható touchdownt is megadták a bírók.