Volt FBI-igazgató robbanthatja szét az NFL-t

2014.09.11. 08:46

Egy volt FBI-igazgató, Robert S. Mueller vezet majd független vizsgálatot az NFL-ellen a nőverő játékos, Ray Rice ügyében. Az amerikaifutballt irányító szervezetet rengeteg kritika érte azért, ahogy kezelték a botrányt. 

A tét most már az, hogy megbukik-e az NFL-komisszár Roger Goodell, akinek a hatalma és pozíciója nagyjából hasonló, mint a FIFA-nál Sepp Blatteré, úgyhogy az elmúlt évek legnagyobb botránya elé néznek. 

Szerda este az AP hírügynökség közölte, hogy az NFL-nél már áprilisban megkapták azt a felvételt Rice-ról, amit hétfőn közölt a TMZ, ezen látható a márciusi tettlegesség is, és emiatt jött fordulat az ügyben. Rice-ot korábban csak két mérkőzésre tiltotta el az NFL, ám a videó megjelenése után a Baltimore Ravens kirúgta, Roger Goodell pedig meghatározatlan időre felfüggesztette, a futójátékos pályafutásának gyakorlatilag vége. 

Az NFL-t azért támadják már politikusok is, mert gyanítják, a szervezet jóval a felvétel megjelenése előtt tudta, mi történt valójában, mégsem tett semmit. Rice korábban a csapattársainak azt mondta, önvédelemből ütötte ki menyasszonyát, de már egyértelmű, hogy nem ez történt. 

Roger Goodell
Roger Goodell

Goodell egy CBS-interjúban szerda reggel azt nyilatkozta, senki nem látta korábban az NFL-nél a videót, majd kijavította magát, és azt mondta, tudomása szerint senki nem látta náluk. Ezt később egy közleményben is megerősítették, és azt ígérték, utána járnak az ügynek. Az AP információja egyébként a hatóságoktól jött, nekik egy rendőrségi forrás lejátszott egy hangfelvételt, ez bizonyítja, hogy az NFL áprilisban megkapta a videót DVD-n. Eddig azt állította a szervezetet, kérték a kaszinót, hogy adja ki a felvételt, amin az ütés látható, de nem kapták meg. 

Aztán csütörtök hajnalban a történtek miatt és a közvélemény nyomására az NFL úgy döntött, független vizsgálatot kér maga ellen, ezt vezeti majd a volt FBI-igazgató. Az egészet két klubtulajdonos, John Mara a New York Giantstől és Art Rooney a Pittsburgh Steelerstől felügyeli.

Több szakértő és egykori játékos is úgy véli, az NFL vagy hazudott, vagy tényleg ennyire alkalmatlan az ügyben. Bármelyik is igaz, Roger Goodellnek mennie kell.

Goodellt már a National Organization for Women is felszólította a lemondásra, és szerdán egy nevadai szenátor is azt nyilatkozta, a szervezet rengeteg embert felháborított azzal, ahogy az ügyet kezelte. 

Goodell 1982-ben gyakornokként került az NFL-hez, fokozatosan lépett feljebb, a vezetéssel 2006-ban bízták meg. Azóta több botrány is volt az amerikaifutball-bajnokságban, az egyik legnagyobb a fejvadász balhé volt, amikor kiderült, hogy a New Orleans Saintsnél a játékosoknak bónuszokat fizettek azért, ha az ellenfeleiket kiütötték a pályán, vagy sérülést okoztak nekik.

Akkor a Saintset súlyos büntetéssel sújtották, vezetőedzőjét egy szezonra eltiltották, több játékosa is sokmeccses büntetést kapott, valamint draftjogokat vettek el tőlük. Többen most ugyanilyen komoly felelősségre vonást várnak, csak az NFL-vezetésben. Egy korábbi NFL-játékos, Sage Rosenfels a Twitteren azt írta, Goodell tavaly negyvennégymillió dollárt tett zsebre, mégsem volt képes jó döntést hozni. 

Az NFL-komisszár eddig azt nyilatkozta, ő is felelős a történtekért, de nem fog lemondani. A nyomás viszont egyre nagyobb rajta. A botrány miatt amúgy az amerikaifutball-bajnokságban szigorították a családon belüli erőszakra vonatkozó szabályaikat is, most már legalább hatmeccses eltiltást kap az a játékos vagy klubalkalmazott, aki erőszakot követ el.