Nagyobb dráma nem is lehett volna a Jets-Pats vége

2014.10.17. 09:34

A vártnál jóval izgalmasabb lett a hajnali New York Jets-New England Patriots a vendég Jets jó teljesítményének köszönhetően, így a mérkőzés egészen az utolsó másodpercekig nyílt maradt. Olyannyira, hogy az utolsó másodpercben, egy blokkolt mezőnygól döntött végül a Patriots javára, ami így megőrizte 27-25-ös előnyét.

A blokkolt rúgás mellett is volt bőven érdekes jelenet a meccsen, Tom Brady, a hazaiak irányítója például akkorát műesett, hogy több spanyol és olasz focicsapat már felvette az ügynökével a kapcsolatot.

Az egész egy kisebb tömegjelenet közben zajlott le, amit Antwan Barnes oldalvonalon túli ütközése váltott ki. Jordan Devey, a Patriots egyik falembere zokon vette, hogy az irányítóját szabálytalanul bántották, elkezdett lökdösődni, mire szinte mindenki ott termett, hogy ne maradjon ki a buliból, Brady is visszatért a pályára, mire az egyik jetses védő éppen csak, hogy hozzáért, a QB pedig hatalmas fáziskéséssel a földre vetette magát.

A másik irányítónak, Geno Smithnek is volt egy kis kalandja az oldalvonalon túl, ő az egyik női biztonsági őrt tarolta le egy futás végén, egyből sietett felsegíteni őt, aztán meg is bizonyosodott róla, hogy minden rendben van vele.

Az év elején sokat kritizált Brady vitte előre a csapatát, 261 passzolt yardja és 3 touchdownja volt, ebből kettőt a futó Shane Vereennek adott, az egyik ráadásul egészen parádés volt.

A Jetsnél főleg a futójáték ment jól, Chris Ivory 21 futásból 107 yardot hozott csapatának, de Chris Jonhson 13-ból 61-es mutatója sem rossz. Nekik, illetve több mezőnygólnak köszönhetően a második félidőben fordítani tudott a Jets, ám ez is kevés volt végül a győzelemhez.