Az NFL nem kegyelmezett: marad Tom Brady eltiltása

2015.07.28. 21:07

Az NFL kedd este jelentette be, hogy a Patriotsszal Super Bowl-győztes Tom Brady négymeccses eltiltása érvényben marad a laposlabdás botrány miatt, elutasították az irányító fellebbezését. De az ügynek ezzel még egyáltalán nincs vége. 

A tavalyi konferenciadöntős lapos labdák miatt indult botrány miatt a Patriots-irányító lett az egyik bűnbak. Azzal vádolták, hogy a megengedettnél puhább labdákat használtak, és ezzel szabálytalanul jutottak előnyhöz.  Brady csapatát is büntették, pénzzel és draft-jogok megvonásával. A harminchét éves játékos fellebbezett.

A fellebbezés során új információhoz jutott a liga, ugyanis kiderült, hogy a botrány kirobbanása után Tom Brady megsemmisítette a telefonját, tudva, hogy azt meg fogják vizsgálni. 

Ez alapján tudták volna ellenőrizni a liga emberei, hogy Brady milyen tartalmú üzeneteket váltott a labdákat kezelő személyzettel. Az irányító tízezer üzenetet váltott különböző emberekkel a telefonján, de ezeket már nem tudta ellenőrízni a vizsgálatot végző csapat.

Tom Brady
Tom Brady

Roger Goodell NFL-vezér szerint a telefon megsemmisítése nem lehetett véletlen, szándékosan nem bocsátották rendelkezésükre a bizonyítékokat. Brady viszont azzal védekezett, hogy amikor új telefonra vált, akkor asszisztensével mindig megsemmisítteti az előzőt a SIM-kártyával együtt. Az irányító pont akkor kérte ezt asszisztensétől, amikor elkezdődött a vizsgálat, március elején.

Az NFL indoklása szerint különösen fontos az időpont, mert három nappal korábban egyeztetett Brady arról, hogy találkozik a liga által megbízott Ted Wellsszel, hogy meghallgassák az irányítót a laposlabdás ügyben. 

Brady nem indokolta meg, miért pont akkor szabadult meg a telefonjától, amit november eleje óta használt. Elmondta, hogy nincs bevett szokása arra, milyen gyakran cserél telefont. Viszont a november elejéig használt telefonját nem semmisítette meg, még az ügyet vizsgálók rendelkezésére is bocsátotta. 

Felmerül a kérdés, az NFL miért nem ment a szolgáltatóhoz, hogy kikérje a játékos üzeneteit: erre a ligának egyszerűen nincs joga.

Az ügyet vizsgálók viszont megkapták az egyik gyanúba keveredett kellékes, John Jastremski telefonját. Ez alapján kiderült, hogy az egész szezonban egyáltalán nem váltott üzenetet és hívást Bradyvel, de a kérdéses meccs után ez többször megtörtént, sokat és hosszan beszéltek telefonon az irányítóval. Jastremskit az irányítók szobájába rendelte Brady, ahol a kellékes sosem járt korábban.

Az egyik üzenetben a kellékes azt írta a Patriots-irányítónak:

"Majd Dave megbeszéli veled. Sem engem, sem téged nem vádol semmivel, csak próbálja kideríteni, mi történt. Nem reális, hogy ezt te egyedül csináltad volna"

A következő napokban többször is beszéltek, ám a játékos nem tudta felidézni, pontosan miről. Arra tippelt, hogy egyeztettek a Super Bowl-os labdákról. 

Brady azzal ásta el magát a ligánál, hogy nem működött együtt a vizsgálattal, és még bizonyítékokat is tüntetett el. 

Mindenesetre az ügynek ezzel még nincs vége, mert

  • Brady ügyvédjei korábban jelezték, ha az NFL fenntartja a négymeccses eltiltást, akkor bíróságra viszik az ügyet. És amíg ott nincs végleges döntés, addig Brady eltiltása sem léphet érvénybe.
  • A játékos ügyvédjei inkább azért fogják támadni majd az NFL döntését, mert véleményük szerint Roger Goodell nem a szabályok szerint járt Brady büntetésének kiszabása során.
  • A játékosok szakszervezete is jelezte, nem hagyják annyiban, amennyiben az irányító büntetése marad. Az NFL döntése után pár órával Brady engedélyt is adott a szakszervezetnek, hogy szövetségi bíróságra vigyék a fellebbezést.

Az ESPN-nek nyilatkozó jogi szakértő szerint viszont, ha bírósági ügy lesz, akkor Brady ügyvédjeinek leginkább arról kell meggyőznie a bírót, hogy jó esélyük van megnyerni a pert, és ezért megalapozottan kérik, hogy függesszék fel a büntetést a per idejére. Ez nem lesz könnyű, az viszont mindkét fél érdeke, hogy minél hamarabb bíróságra kerüljön az ügy.  

Elég nagy vihart kavart már az NFL első ítélete is, mivel az első jelentés azt állapította meg, hogy valószínűbb az, hogy Brady tudott arról, hogy a labdákat leeresztették az Indianapolis Colts elleni meccsen, mint az, hogy nem. Az irányító viszont mindvégig ártatlannak vallotta magát az ügyben. 

Ha Tom Brady mégsem játszana a szezon első négy meccsén, akkor valószínűleg Jimmy Garoppolo fogja helyettesíteni. A Patriots a Pittsburgh Steelers ellen kezdi az idényt, ezután a Bills és a Jaguars jön, majd a pihenőhét után a Cowboys, az irányító pont a Colts ellen térhetne vissza. Ha minden így marad. 

Jönnek az infók, folyamatosan frissítjük a cikket.

Posted by 120 yard on 2015. július 28.