Ha ez egy videojáték lenne, ő lenne a csaláskód

2015.09.20. 12:53

Amikor Leonard Fournette a múlt szezonban élete első egyetemi bajnokságban szerzett touchdownja után a Heisman-trófeára emlékeztető pózba vágta magát, egy egész országot haragított magára, hogy újonc létére mit képzel. Most már hülyék lennének ellene fogadni.

Az egyetemi bajnokságban szereplő LSU húszéves futójátékosa élete legjobb mérkőzését játszotta szombat éjszaka, az Auburn elleni rangadón három touchdownnal és 228 yarddal zárt, és lehetett volna ennél több is, ha a térdét nem üti meg az utolsó negyedben.

Érdemes végigvenni, hogy Fournette hogyan hozta össze mindezt, mert még évekig emlegetni fogják ezt a mérkőzését:

  • amikor először nyomták a kezébe a labdát a mérkőzésen, rögtön 72 yardot hozott, már akkor is az endzone-ig robogott volna, de néhány yarddal előtte megállították a védők
  • ezek után jöttek szépen sorban a touchdownok, miközben a futásaival 12 yardot átlagolt, ezzel LSU-rekordot döntött
  • Fournette fizikuma már 20 évesen félelmetes, a nyáron rengeteg izmot pakolt magára, és 185 centi mellett most már 104 kiló, nem véletlenül hozták az Auburn elleni meccsen az Adrian Peterson-párhuzamot, az NFL-sztár hasonló adottságokkal bír (185/100). Ezt a fizikumot használta ki tökéletesen az Auburn ingatag védelme ellen. 

És akkor nézzük a touchdownjait: 

1. A második negyedik vége előtt egy 40 yardos futásnál hárman próbáltak meg szerelni, ebből kettő teljesen elvetélt próbálkozás volt, mivel kézzel nem lehetett megállítani, aztán az utolsó védőt már ő üközte le úgy, hogy az auburnös egyszerűen lepattant róla.

Fournette unbelievable TD run against Aubu

2. A harmadik negyedben szerzett touchdownja ennél is látványosabb lett. Az Auburn-védelem egy darabig csak nyomozta, aztán a huszonnyolcasuk olyannyira elszámította magát, hogy a levegőben szállt el Fournette-től, akinek még egy emberen kellett átverekednie magát, egy bevágással őt is elintézte. Ismét három szerelési kísérlet után szerzett pontokat. A meccs után a cornerback Tre'Davious White azt mondta, Fournette-nek úgy blokkol a támadófala, mintha a kis lánytestvérükre vigyáznának: nem akarják, hogy bárki is hozzá érjen. Ez a videón is jól látszik. 

Fournette 2nd Touchdown vs Auburn

3. Az utolsó touchdownjánál az egyyardosról jött az LSU, persze, hogy Fournette kapta a labdát, átrepült a védők fölött, és megvolt az újabb pontszerzés, de a földre érkezésnél megütötte a térdét, szóval a folytatásban már kímélték. A végeredmény 45-21-es győzelem lett.

Fournette végig terrorban tartotta a vendég Auburn idén is számtalan problémával küzdő védelmét: volt olyan, hogy csak négy-öt védő tudta kidobni a pályáról. Pedig a szombati meccs előtt pár nappal az Auburn-játékosok lefitymálták Fournette-et a médiában, azt mondták, hogy nem lesz különösebben nehéz megállítani. A nyilatkozat eljutott a futóhoz is, a csapattársak ragasztották az öltözőszekrényének ajtajára, persze több se kellett neki, hogy meglegyen a pluszmotiváció. 

A szupertehetséges running back egyszerűen más szintet képviselt a pályán, fizikálisan nem lehetett vele felvenni a versenyt. Edzője, Les Miles is ezt emelte ki. 

"Mindig tudtuk, hogy egy nagyon tehetséges futó, akiben megvan a sebesség és az erő is. Nem tudom, más szintet képvisel-e mint a többiek, de talán így van. Ha két embert ráborít egy harmadikra, és így sem tudják megállítani, az már egy másik szint szerintem."

A meccs embere a falának hálálkodott, és egy képpel reagált az Auburn-védők korábbi nyilatkozatára twitterén.  

Szeptemberben korai lenne még odaadni Fournette-nek a legjobb egyetemi játékosnak járó Heisman-trófeát, mert még nagyon hosszú az idény, és az igazán fontos konferencián belüli mérkőzések csak most jönnek, és a sérüléseket is meg kellene úsznia. Mindenesetre szombat esti teljesítményével kapásból a verseny élére ugrott az LSU-futó. A legnagyobb ellenfele talán egy másik futó, a Georgia Bulldgosban játszó Nick Chubb lehet.   

Fournette tavaly ötcsillagos tehetségként érkezett az LSU-hoz, és első évében 1034 futott yarddal és 10 touchdownnal zárt. Idén ez a mérleg két meccs után: 386 yard és 6 TD, ráadásul egy mérkőzésük vihar miatt elmaradt. A 20 éves játékos még egészen biztosan az egyetemi bajnokságban játszik a következő évben, és ha ezen a szinten folytatja, akkor kapkodni fognak érte az NFL-csapatok a 2017-es drafton. Az LSU-nak meg nem kell aggódnia: utána is lesz a keretben egy Fournette: az öcs Lanard, aki teljesen más felépítésű háromcsillagos tehetség. 

Aludtunk rá egy kicsit, hogy Leonard Fournette-re találjunk valami jelzőt, de: ¯\_(ツ)_/¯ Az LSU-sztárja büntetett az éjjel.

Posted by 120 yard on 2015. szeptember 20.