A 185 kilós mozgó hegy úgy szerez TD-t, mint senki más

2015.10.10. 20:00

Az a csodálatos az egyetemi amerikaifutball-bajnokságban, hogy időnként olyan dolgok is megtörténnek, melyekre az NFL-ben semmi esély: ilyen történt a Baylor szombati meccsén is.

A szezon előtt már írtunk a 185 kilós LaQuan McGowanről, akit a legutóbbi szezon után falemberből képeztek át tight enddé, és az edzéseken óvni kellett a csapat védőit, mert mindenki attól tartott, hogy megsérülhetnek, akik szerelni próbálják. Az ország egyik legjobb támadójátékát felvonultató Baylorban a Kansas ellen jött el McGowan nagy momentuma a második negyedben, amikor már bőven vezetett a csapata.

A rá kitalált playnél tök üresen kapta a labdát, ugyan megpróbálta szerelni az egyik útjába került védő, de hát mit lehet csinálni egy robogó 200 centis, 185 kilós játékossal. Nem sokat, csak kibillenteni lehetett, de akkor már mindegy volt, az óriás beesett az endzone-ba, az ünneplésnél felkelni is alig tudott, akkorákat billent.   

A Baylor a félidőben 52-7-re vezet. McGowannek ez volt az első touchdown-elkapása a szezonban, karrierje során pedig a második. A Baylor múlt szezonját lezáró bowl-meccsen kapta ugyanígy a labdát a Michigan State ellen, és már csak be kellett tipegnie az endzone-ba. 

Egy kicsit fogyott a múlt szezon óta, de már a tavaszi első edzés megtanulták a csapattársak, hogy milyen érzés McGowan ellen menni: a linebacker Grant Campbelln egyszer  megpróbálta olyan keményen leütközni, ahogyan csak tudja, de egyszerűen elrepült. 

A csapat irányítói áradoztak róla, azt mondták, McGowannak nagy és puha kezei vannak, szinte mindent elkap, és akkora karja van, mint az ő lábuk. McGowan a szezonban megmutatta, hogy a blokkolásban is hatalmas fegyver, könnyedén eltakarítja az embereket maga elől. 

A mostani touchdownja után az iskola volt irányítója, a már NFL-es Robert Griffin III is gratulált neki twitteren, azt írta, hogy ilyen is csak a Baylornál van, nevezetesen 185 kilós falemberből tight ended csinálnak, aki aztán touchdownokat szerez.