5 ok, amiért az NFL retteghet a veretlen Pantherstől

2015.11.24. 19:50

11 forduló után a New England Patriots és a Carolina Panthers áll még veretlenül az NFL-ben. A kettő közül utóbbi 10-0-s kezdése a nagyobb meglepetés, úgyhogy öt pontba szedtük, hogy jutottak el idáig, és hogy álmodhatnak-e a 16-0-ról.

1. Mellettük szólnak az oddsok

Az NFL történetében az idei szezon előtt csak 15 csapatnak sikerült 10-0-val kezdeni a szezont, közülük 9 pedig be is jutott a Super Bowlba, 6 pedig bajnok is lett. Utoljára ráadásul 2009-ben állt két csapat is 10-0-val, akkor az a páros, az Indianapolis Colts és a New Orleans Saints játszotta a döntőt. Innen tehát már nehéz lenne elrontani a végét, főleg úgy, hogy a jelek szerint nagyon összeálltak, merthogy a Panthers a tavalyi idény végét 4-0-val fejezte be, vagyis most épp sorban 14 győzelemnél járnak, ami az NFC harmadik leghosszabb szériája.

Az viszont nekik sikerült először, hogy egy negatív mérlegű szezon (7-8-1) után tudjanak 10 győzelemmel nyitni.

2. Nem az offense a titok

Bármennyire élvezetes a mindig mosolygó irányító, Cam Newton játékát nézni, az igazság az, hogy idén semmi átlagon felülit nem művel, sőt, a ligához és önmagához képest is elmarad az átlagtól. 10 mérkőzés után csak 56,9 százalékban pontosak a passzai, ami karrierje legrosszabb mutatója, ráadásul már most 9 eladott labdánál jár, ami a passzakísérleteihez mérve a második legmagasabb arány, amióta az NFL-ben van, de legalább kevesebbszer sackelik, mint eddig bármikor. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz irányító lenne, és azt is hozzá kell vennünk, hogy a csapat messze legjobb elkapója, Kelvin Benjamin már a szezon előtt kidőlt, és átlag alatti társakkal kell dolgoznia, de az elittől bőven elmaradt. A klasszikus irányítómutató alapján 17., az ESPN saját, Total QBR névre keresztelt mutatója szerint 20. az irányítók között. Ettől függetlenül persze ő az NFL történetében az első játékos, aki az első öt szezonjában 100 passzolt és 25 futott touchdownig jutott, az elmúlt 14 meccsen pedig 13-on futott ÉS passzolt TD-je is van Newtonnak.

Az persze az előnyükre is válik, senki nem gondol rájuk a legjobbak között, mégis eddig minden meccsen 20 pont fölött zártak, és a meccsenkénti pontokat nézve csak az Arizona és a New England előzi őket.

A védelem viszont egészen elképesztő. A tíz meccs felén 20 pont alatt tartották az ellenfelüket, a 14-es győzelmi szériában pedig kilencszer fogták őket 7 pont alatt. Három védőjátékosuk, Kurt Coleman, Josh Norman és Thomas Davis van a 28 legtöbb interceptionnel bíró védő között, az igazi vezér viszont a linebacker Luke Kuechly, aki eddig 77 tackle-kísérletből csak kettőnél nem csinálta meg a szerelést, november közepén pedig az egész ligát nézve a legjobb teljesítménnyel álló játékos volt a ligában a Pro Football Focus mérése szerint.

3. Most kezdenek csak beindulni

Cam Newton a legutóbbi három meccsén 100 fölötti irányítómutatóval zárt, 11 touchdownt szerzett, és a meccsenkénti passzátlaga is yard fölött van. A Washington Redskins ellen franchise-rekordot is beállított azzal, hogy 5 TD-t passzolt. A legutóbbi két meccsen nem adtak el labdát, a futó Jonathan Stewart pedig novemberben már 239 futott yardnál és két touchdownnál jár Newton mögött.

4. Csak egy kemény csapat jön (papíron)

A jelenlegi 14-0-s szériához hozzátartozik azért, hogy csak a Green Bay Packers áll a legyőzött csapatok közül pozitív mérleggel idén, de elviekben a jövő sem lesz sokkal keményebb nekik, hiszen sorban a

  • 3-7-tel álló Dallas Cowboys,
  • a 4-6-tal álló New Orleans Saints,
  • a 6-4-gyel álló Atlanta Falcons (kétszer is),
  • az 5-5-tel álló New York Giants
  • és a szintén 5-5-tel álló Tampa Bay Buccaneers következik nekik, de a sorsolás második fele addig akár még gyengébben (vagy persze erősebben) is állhat.

Ebben persze masszívan benne van, hogy a szezon előtti számok alapján csak a 6. legnehezebb sorsolás várt rájuk, de a listán őket előző öt csapatból jelenleg csak az Atlanta áll pozitív mérleggel, tehát a gyenge ellenfelek nem jelentenek garanciát semmire.

+1. A név kötelez

Nyilván érdekesség csak, de amikor 1972-ben a Miami Dolphins veretlenül lett bajnok, a csapat vezetőedzője Don Shula volt. A Panthers mostani offensive coordinatora nem más, mint Don fia, Mike Shula, az tehát egészen különleges eset lenne, ha az NFL történetében harmadszor születne úgy veretlen szezon (2007-ben a Patriotsnak sikerült még ez az alapszakaszban), hogy abból kettőhöz komoly köze lenne egy apa, fiú párosnak.

Annak pedig, hogy akár a Panthers, akár a szintén 10-0-val álló New England Patriots közül legalább az egyiknek sikerül a 16-0, 13 százalék esély van az ESPN jóslóalgoritmusa, az FPI szerint.