Szakadó hóesés, 48 yardos futás, ez nyírta ki a Patriotsot

2015.11.30. 10:34

A forduló előtt 10-0-s mérleggel álló New England Patriots a Peyton Manning nélkül felálló Denver Broncoshoz ment, a rangadót szakadó hóesésben rendezték meg, különösen a végére lettek egyre rosszabbak a körülmények, de a hazaiaknak így is sikerült behúzniuk a győzelmet. 

Az már tehát meccs előtt eldőlt, hogy nem lesz újabb Peyton Manning-Tom Brady harc, a két legenda a pálya szélén köszöntötte egymást. A Denverben Manning helyett most is Brock Osweiler kezdett irányítóként, akinek a múlt héten annyira jól sikerült a bemutatkozása, hogy a hét támadójátékosának választották konferenciájában. 

A címvédő Patriotsnak ugyanakkor minden ideálisan indult, jött a menetrend szerinti Rob Gronkowski-touchdown, és egészen a utolsó negyed elejéig rendben mentek a dolgok, már 21-7-re is vezettek. Aztán elég volt egy hiba, hogy minden megváltozzon: a hóesésben a patriotsos Chris Harper kezéből kiesett a labda egy puntvisszahordásnál, ezek után jöhetett a Broncos: C.J. Anderson futásából le is faragták egy touchdownra a hátrányt, ,majd egy mezőnygóllal már négy pontra jöttek fel.

Patriots vs. Broncos

Három perccel a vége előtt jött egy komoly csapás a Patriotsnak: Rob Gronkowski térdsérülést szenvedett. Egyből látszott, hogy komoly fájdalmai vannak, már nem tudott visszatérni a meccsbe, le kellett szállítani a pályáról. Azt még nem tudni, hogy mennyire komoly a sérülése, az előzetes vizsgálatok alapján nem tűnik súlyosnak. Már csak azért is reménykedhetnek ebben a bajnokcsapatnál, mert az utóbbi időben sorra dőltek ki Tom Brady célpontjai.

Két perc volt már csak hátra, amikor a hazai irányító Brock Osweiler is beindult, több remek passzt is kiosztott, pedig az időjárás csak nehezítette a dolgát, és a támadást is az ő touchdown-passzával zárták le, így már a Broncosé volt az előny 24-21-gyel. A Patriots az utolsó pillanatokban még így is mezőnygól távolságba tudott kerülni, egy 47 yardossal egyenlítettek, jöhetett a hosszabbítás. Itt Bradyék támadhattak először, pontot szerezni nem tudták, a másik oldalon viszont megint jött C.J. Anderson és egy látványos, 41 yardos futással megnyerte a rangadót. 

A Broncos 30-24-es győzelme a Patriots nagy menetelésének végét jelentette, 11 győztes meccs után kapott ki a címvédő, már csak a Carolina Panthers veretlen az egész mezőnyben.

Eredmények:

Tennessee Titans-Oakland Raiders 21-24

Kansas City Chiefs-Buffalo Bills 30-22

Indianapolis Colts-Tampa Bay Buccaneers 25-12

Washington Redskins-New York Giants 20-14

Houston Texans-New Orleans Saints 24-6

Atlanta Falcons-Minnesota Vikings 10-20

Cincinnati Bengals-St. Louis Rams 31-7

Jacksonville Jaguars-San Diego Chargers 25-31

New York Jets-Miami Dolphins 38-20

San Francisco 49ers-Arizona Cardinals 13-19

Seattle Seahawks-Pittsburgh Steelers 39-30

Denver Broncos-New England Patriots 30-24, hosszabbítás után