Nappal gyógyszer, este fű: csak így bírta a játékot

2015.12.04. 12:37

Riasztó képet fest a mai NFL gyógyszerfogyasztási kényszeréről Eben Britton, egy 28 éves korábbi falember, aki ugyan hivatalosan sosem vonult vissza, de lélekben már beletörődött, hogy az NFL-karrierjének vége. Ami a 90-es ével végén és a 2000-es évek elején a receptre felírt fájdalomcsillapító volt, az mára a talán legnépszerűbb mostani tabletta, az Adderall lett, ami lassan, de biztosan fizikai és idegroncsot csinál a játékosokból.

 

Nem újdonság, hogy az NFL-játékosok többségének elképesztő fájdalommal kell folyamatosan megbirkóznia, ahogy az sem, hogy ezt úgy próbálják palástolni, ahogy csak lehet, és ebben a csapatok is a segítségükre vannak. Az 1990-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején kérdés nélkül kapkodták a receptre felírt fájdalomcsillapítókat, amikért volt, hogy meccsjegyekkel fizettek. Azóta a liga már sokkal jobban odafigyel a Vicondinra és az ahhoz hasonló szerekre, a játékosok viszont új kedvencet találtak az Adderallban, amit úgy kapdosnak be, mint más a Tic Tacot.

Szerekkel sem bírta

Britton az Arizona egyetem tanult, majd a 2009-es Draft második körében választotta ki az NFL-be a Jacksonville Jaguars. Ugyan posztot kellett váltani a falembernek, de a újoncként 15 meccsen kezdett, utána viszont sérülések miatt a következő két szezonban csak 22-szer lépett pályára, ebből 15-szer kezdőként. Négy év után elengedte a Jaguars, 2013-14-ben a Chicago Bearsnél kapott lehetőséget, de legutóbb már csak csereként. A 2014 végén kapott négymeccses eltiltás óta nem kereste NFL-csapat.

„Porckorongsérvem volt, a jobb lábam olyan kemény volt, mint amibe kést vágtak, hol égtek, hol a hidegrázástól remegtek a tagjaim. A lábamban állandósult fájdalomtól isiászom lett, majd szinte már nem is éreztem semmit a lábamban, minden izmom érzéketlenné vált. Az edzők persze tudták, hogy mi bajom van, ők is látták az MRI-felvételen a sérvet, de csak annyit mondtak, hogy nem kell műtét, majd megoldjuk valahogy” - idézte fel Eben Britton a 2010-es szezont megelőző nyári felkészülését a Sports Illustratednek írt exkluzív anyagában.

A fájdalom nem múlt, de legalább hozzászokott, mégis, a hatodik fordulóra elege lett mindenből: ekkor fordult egy csapattársához, hogy nincs-e nála bármilyen tabletta, ami javítana a helyzeten. Volt, így szokott rá Britton az Adderallra.

Mire jó az Adderall?

Az Egyesült Államokban receptre kapható stimuláns, amit gyógyszerként árulnak, narkolepsziásoknak (hirtelen elalvás), illetve figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban (ADHD) szenvedő gyerekeknek, de előszeretettel szedik az esportolók és a diákok is, ők főleg vizsgák előtt, hogy segítsen nekik a tanulásban, mivel a gyógyszer fő hatóanyagai amfetaminszármazékok.

Az első tabletta után azonnal rákapott a gyógyszerre, mert egyrészt az edzések és a játék is jobban ment tőle, főleg, hogy a mérkőzések előtt párosával szedte őket, de akkor sem állt le velük, amikor sérültlistára került, és még edzeni sem tudott a csapattal.

„Láthatóan jobb lett a teljesítményem, amikor szedtem, visszahozott az életbe, feldobott, lelkes és elkötelezett lettem tőle” - írja, Britton, de hozzáteszi, hogy amint elmúlt a hatása, nagyon komoly érzelmi hullámzás következett, amit marihuánával ellensúlyozott, hogy a lehető legmesszebbre juttassa az agyát a fájdalomtól.

Az eleinte a csapattársaktól beszerzett Adderall később legális gyógyszer lett számára, nem sokkal az után ugyanis, hogy rászokott, besétált a csapatorvoshoz, aki pár teszt után közölte, hogy koncentrációzavara van, és kérdés nélkül felírta neki a gyógyszert. (Britton bevallása szerint gyerekként problémái voltak az olvasással, de azt ő is elismerte, hogy szinte kérés nélkül megkapta a receptet.)

Ez nagyjából minden csapatnál így van, a már szigorúan ellenőrzött fájdalomcsillapítók ugyanis szinte ügyet sem vetnek arra, ki és mennyi Adderallt szed, amíg van róla papírja, hogy szedheti. Sőt, mivel az NFL nem hozhatja nyilvánosságra, hogy egy adott játékos milyen tiltott szerrel bukott meg a doppingteszten, nagyon sok játékos azt nyilatkozza a pozitív minta után, hogy Adderallt szedett, mert ennek nincs olyan negatív megítélése, mintha például szteroiddal, vagy növekedési hormonnal bukna le.

Hogy milyen mértékben növekszik a népszerűsége, azt jól mutatja, hogy amíg 2011-ben hét játékost tiltottak el teljesítménynövelő szer használata miatt és egy mondta, hogy ilyet használt, addig 2012-ben tizenkilenc eltiltottból nyolc fogta a gyógyszerre a pozitív mintát. A Seattle Seahawks védője, Richard Sharman szerint a játékosok fele szed Adderallt, a ligának viszont engednie kéne a recept nélküli használatot is. És ha valaki, Sherman ismerheti a helyzetet, hiszen három csapattársa (Bruce Irvin, Brandon Browner, John Moffitt) és ő is emiatt a szer miatt kapott négymeccses eltiltást az elmúlt években.

Britton leírása alapján viszont a szabad használat engedélyezése óriási hiba lenne: „A szer segített, hogy a fájdalom mellett pályán maradjak. Legálisan jutottam hozzá, ez pedig bőven elég volt nekem. Ez a ciklus maradt az életem a következő négy évben: nappal Adderall, este fű. Minden nap ugyanaz az érzelmi- és hormonális forgatag, fel és le. Csak így tudtam megbirkózni azzal az állandó pszichológiai és fizikai teherrel, amit a játék jelentett.”

A 2014-es szezon kezdetekor Britton már erősen függő volt. Ugyan a nyáron kidobták a Chicago Bearstől, de két sérülés után egyből őt hívták, így a második fordulóra újra a csapattal volt, de nem sokkal később kiderült, hogy vakbélgyulladása van, és műteni kell. Elég sokat kellett kihagynia, de mire visszanyerte az ideális testsúlyát, újra beütött a régi rutin, és gondolkodás nélkül tömte magába a szert. Aztán egy nap kiürült a táskájában tárolt fiola, a többi receptjét pedig otthon felejtette, így egy csapattárstól kért valamit kölcsön.

Ritalint kapott, amit ugyanúgy ADHD-re írnak fel, viszont más a hatóanyaga. Még aznap, hogy bevette a kölcsöntablettát, drogtesztre hívták, három hónappal később pedig értesítették, hogy metilfenidátot találtak a mintájában, ami miatt eltiltották négy meccsre. Bár megpróbálták elintézni az eltiltást azzal, hogy azt hitte, az ugyanolyan problémára felírt szerek ugyanolyanok, ez nem sikerült, így a 2015-ös szezonra, amire továbbra sem szerződtették, megmaradt az eltiltása.

Mindezek ellenére Britton még mindig úgy gondolja, hogy a kötelezőt tette.

Tudtam, mit kockáztatok, de bevállaltam. Csak azt tettem, ami szükséges volt a mindennapos darálás elviseléséhez. Semmit nem bántam meg.