Akkor kezdte az NFL-edzősködést, amikor a Flintstones játszódott

2016.01.21. 22:01

Szinte biztos, hogy az NFL-t követők széles közönsége, de még az Arizona Cardinals szurkolóinak nagy része sem hallott a csapat egyik edzőjéről, Tom Prattről, pedig a veterán tréner több szempontból is teljesen egyedülálló a ligában, egy dologban pedig történelmi tettet hajthat végre, ha vasárnap nyernek a Carolina Panthers ellen.

A 80 éves Pratt az egyetlen passzsiettető specialista-segédedző titulussal rendelkező szakember az egész NFL-ben, és szintén az egyetlen, aki még edzett akkor, amikor az NFL mellett külön ligaként létezett az AFL is (mára ebből a két bajnokságból lett az NFL két főcsoportja), és aki az elmúlt hat évtized mindegyikében dolgozott NFL-(vagy AFL-)csapatnál.

Kövesse a 120 yardot Facebookon is!

Ha az Arizona Cardinals vasárnap legyőzi a Carolina Pantherst, és bejut a Super Bowl 50-be, Pratt a fent említetteknél egy még lenyűgözőbb dolgot hajthat végre: edzőként ott lehet az első és az ötvenedik Super Bowlon is.

Pratt linebackerként játszott a Miami Egyetemen 1953-56 között, majd a következő négy évet is ott töltötte segédedzőként. Itt dolgozott együtt azzal a Hank Strammel, akivel 1963-tól a Kansas City Chiefs csapatánál dolgozott, így tagja volt az 1966-ban és 1969-ben is AFL-győztes, majd Super Bowlba jutó csapatoknak is, 1969-ben ráadásul ők nyerték a Super Bowl IV-t.

Karrierje során, mielőtt 2013-ban a Cardinalshoz került volna, Pratt háromszor fordult meg a Kansas City Chiefsnél, de dolgozott a New Orleans Saints-nél, a Cleveland Browns-nál és a Tampa Bay Buccanneers-nél is az NFL-ben összesen 37 idényen át, de az Egyesült Államok Parti Őrségének amerikaifutball-csapatánál, és több japán egyesületnél is megfordult.

Játékosai az Arizona Cardinalsnál már emiatt is tisztelik, az csak plusz, hogy legendák születtek a keze alatt. Pratt ugyanis hét olyan játékossal is együtt dolgozott (köztük Derrick Thomas, Bobby Bell és Willie Lanier), akik később bekerültek a Hírességek Csarnokába, de a legendás Chiefs-védő Neil Smith is Pratt segítségével vált kiváló játékossá.

PJ-BR875 SP NFL P 20131202151254
Fotó: Arizona Cardinals

Thomas az 1990-ben elért 20 sackjével a 10. legeredményesebb védő az NFL történetében ebben a kategóriában, míg a teljes karrier alatt összehozott 126,5 sackjével 16. az NFL-ben. De Prett munkája volt abban is, amikor Thomas NFL-csúcsot jelentő hét sacket csinált egy meccsen. (Az NFL hivatalosan csak 1982 óta jegyzi a statisztikák között a sackeket, ezért Pratt 1963-tól addig elért eredményei nem összevethetők a későbbivel, de a Chiefs védőfalát az egész liga és annak minden irányítója rettegte a 70-es években.)

Az 1990-es évek elején összeállt Chiefs-védőfal különösen jól sikerült: Thomas úgy volt sorban 9-szer Pro Bowl-játékos (1989-97), hogy újoncként került Pratt alá, és már az első szezonjában bekerült az All-Star-keretbe, Smith az első négy Pro Bowl-jelölését Pratt-tel dolgozva kapta (1991-94), míg Dan Saleaumua élete egyetlen All-Pro-jelölését 1990-ben, szintén a Chiefsnél érte el.

Az én koromban már az a megszokott, hogy valaki a háza előtt üljön a hintaszékben, de szerintem mindenki annyira öreg, amennyinek érzi magát, én pedig remekül vagyok.

És ez mentálisan és fizikálisan is igaz Prattre, aki az edzéseken futva megy át a pálya egyik végéről a másikra, ha épp ott van dolga, és ha eközben lehagy egy nála 30-50 évvel fiatalabb segédedzőt, egyből rá is kiált, hogy a pályán nincs séta. És hogy szellemileg mennyire friss: 2014-ben, miközben telefonon interjút adott egy lapnak, a számítógépén meccsvideót elemzett, hogy egy perc se menjen kárba.

A kedvenc videója, amit mindig elővesz, az 1990-es évek eleji Kansas Chiefs védelméről szóló DVD, ezt mutogatja előszeretettel a játékosainak, akik nem győznek tanulni tőle. A kedvenc játéka pedig az 1992-es, Denver elleni szezonzáróról van, amikor győzniük kellett, ha be akartak jutni a rájátszásba. Derrick Thomas ellentmondást nem tűrően verte meg az emberét, amikor a Broncos 5 yardról indította a támadást, és amellett, hogy földre vitte a vendégek irányítóját, John Elwayt, még a labdát is kiszedte a kezéből, sőt, a touchdownt is maga Thomas szerezte meg.

„Nem is tudom, talán már akkor edző volt, amikor a Flintstones játszódott”, élcelődött rajta Frostee Rucker egy 2015-ös rövid dokumentumfilmben, Calais Campbellről viszont lerítt, hogy odág van Pratt rutinjáért és tapasztalatáért. Szerinte a veterán által mutatott videóknak köszönheti, hogy 2014-ben élete szezonját hozta össze. Neil Smith például olyan nagy hatással volt rá, hogy még a legendás baseballos ütőmozdulatot mintázó ünneplést is átvette Smithtől Campbell.

Nagyot fordultak tehát a dolgok azóta, hogy edzeni kezdett – az 1960-as években ugyanis még az zavarta, hogy a Chiefsnél a védőfalból hárman is idősebbek voltak nála, eleinte pedig azt sem tudta, hogy kezdjen nekik dirigálni.

Ezzel 2015-re már nincs gondja, a hatása viszont még most is legalább annyira érezhető, mint akár a 70-es, akár a 90-es években. A már 35 éves Dwight Freeney, aki fénykorában hét Pro Bowlba is bekerült, idén 8 sacket szerzett az alapszakaszban, ami csak eggyel kevesebb, mint amennyit az előző három idényben összesen elért. Calais Campbell legjobb idénye 2013-ban, pont Pratt érkezésének évében volt a Cardinalsnál (9 sackkel), de idén az újonc Markus Goldenből is kicsikart 4 sacket, míg Rucker 2014-ben érte el karrierje legjobbját 5-tel.

A hosszú NFL-karrierrel együtt a kalandok sem maradtak el. Pratt gyerekei nagyon élvezték a rengeteg költözést, illetve azt, hogy folyamatosan NFL-játékosok között mozoghattak, de például 1990-ben, amikor a Kansas City Chiefs a Los Angeles Ramsszel játszott Berlinben az American Bowl részeként, Pratt gyerekei maguk is részt vettek a berlini fal bontásában.

Amikor 1995-ben – látszólag – visszavonult, azt tervezte, hogy minden nap eljár golfozni. Két-három hétig bírta, és máris kínozni kezdte az unalom, ezért vállalt inkább állást a parti őrség egyetemén, illetve Japánban, majd jött egy hosszabb szünet 2004-13 között, de tétlen ekkor sem volt, kisebb iskoláknál dolgozott tanácsadóként. Amikor 2013-ban a Chiefs azt a Bruce Arianst nevezte ki vezetőedzőnek, akivel 1989-92 között együtt dolgozott a Chiefsnél, a régi barát egyből hívta az edzői stábba, ő pedig azonnal igent is mondott.

És hogy mi a titka? Az, hogy a felesége ott volt a csapatai összes hazai meccsén, és mindig támogatta, elég volt számára.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!