A legnagyobb Super Bowl-os konteó: miért ment el az áram?

2016.02.02. 13:22

Három évvel ezelőtt először fordult elő, hogy a döntőt játszó két csapat edzője két testvér volt. De nem csak ezért volt emlékezetes XLVII, hanem egy félórás áramszünet miatt is. Ezzel folytatjuk az ötvenedik Super Bowlt felvezető sorozatunkat.

Az amerikai futballban nem ritka, hogy egy testvérpár két tagja is sikereket érjen el a ligában, elég csak a Pouncey-ikrekre, vagy Peyton és Eli Manningre gondolni. A Super Bowlt viszont még soha nem játszott egymás ellen két testvér, pláne nem vezetőedzőként, ahogy Jim és John Harbaugh tette a Super Bowl XLVII-ben. 

Super Bowl XLVII

2013. február 3.

Baltimore Ravens-San Francisco 49ers 34-31

MVP: Joe Flacco, irányító, Ravens

Helyszín: Mercedes Benz Superdome, New Orleans, Louisiana

Nézőszám: 71 204

Tévés nézőszám: 108,6 millió (CBS)

30 másodperc reklám ára: 4 millió dollár

A Harbaugh-testvérek persze gyerekkoruktól kezdve az amerikaifutballban éltek, hiszen édesapjuk, Jack Harbaugh maga is egyetemi edző volt: dolgozott többek közt a Western Michigan Broncos, illetve a Western Kentucky Hilltoppers vezetőedzőjeként is, de korábban hat évet húzott le a Michigannél is a defensive backek edzőjeként.

A két testvér karrierje eléggé máshogy alakult: az idősebb John az egyetem befejezése után édesapja alatt kezdett el asszisztenskedni a Western Kentuckyn, hogy aztán 2008-ban megszerezze a Baltimore Ravens vezetőedzői posztját, míg az irányítót játszó Jimet az 1987-es draft első körében vitte el a Chicago Bears, és profi karrierje után kezdett csak szintén a WKU-n dolgozni, majd éveket töltött el a Stanford Cardinal vezetőedzőjeként, ahol többek közt Andrew Luckot, az Indianapolis Colts irányítóját edzette, és 2011-ben került a San Francisco 49ershez.

A Super Bowlos testvérharc miatt természetesen a szülőket is ostromolta a média, hogy melyik gyereknek fognak szurkolni, ám igyekeztek pártatlanok maradni. „Tudom, hogy az egyikük nyerni fog, a másik pedig veszíteni, de nem lehetne inkább döntetlen?” - mondta édesanyjuk, Jackie Harbaugh egy rádióműsorban a döntő előtt. 

A két csapat útja sem volt szokványos a Super Bowlig: a Baltimore Ravens épphogy becsúszott a rájátszásba, hogy ott kétszeres hosszabbítás után verjék meg a Peyton Manninggel felálló Denver Broncost, míg a San Francisco 49ers kezdő irányítója, Alex Smith egy sérülés miatt kidőlt, és a helyére beugró Colin Kaepernick olyan jól teljesített, hogy övé maradt a kezdőpozíció, és a Super Bowl mindössze a tizedik meccse volt, de ennyi is elég volt, hogy az NFL egyik legnépszerűbb figurája legyen. 

A döntő első félidejében aztán úgy tűnt, hogy ez a Baltimore Ravens estéje lesz: a harmadik negyed elején az élete meccsét játszó Jacoby Jones – egyetlenegy elkapása volt az egész estén, de az ötvenhat yardot és egy touchdownt ért – egy 108 yardos visszahordással 28-6-ra növelte a Ravens előnyét.

Ezután viszont a harmadik negyedben az jött, amire senki sem számított: mint később kiderült, egy biztosítóberendezés meghibásodása miatt a fél stadionban elment az áram, és a meccs 34 percen át álllt, amíg a hibát ki nem javították. 

A San Francisco 49ers ezután hatalmas feltámadását produkálva három pontra dolgozta le a hátrányát, de a meccset megnyerni már nem tudták, mert a legvégén Colin Kaepernick passza negyedik kísérletnél nem találta meg Michael Crabtree-t, úgyhogy a Baltimore Ravens a franchise történetének második Super Bowlját nyerte, 34-31-es győzelemmel.

Az áramszünetről persze később mindenféle összeesküvés elméletek és pletykák kezdtek el keringeni. Volt olyan játékos, aki szerint az NFL-vezér Roger Goodell keze volt a dologban. „Amikor elment az áram, az jutott eszembe, Roger Goodell sosem adja fel, mindig kitalál valamit, nem hagyhatta, hogy ilyen egyszerűen nyerjünk" - adta elő elméletét Terrell Suggs Ravens-linebacker.

A szintén ravenses Ray Lewis szerint sem volt véletlen az áramszünet, ő azt mondta, hogy egy olyan eseményen, mint a Super Bowl, egyszerűen ez nem történhet meg csak úgy, aki ezt komolyan gondolja, azon csak röhögni tud. 

"A Ravens éppen kiütötte a 49erst, úgyhogy valaki azt gondolhatta, jobb lesz, ha csinálunk valamit. Egy ilyen szünet bármilyen meccset komolyan befolyásol. És láthatta is mindenki, hogy milyen komoly volt, mert visszajöttek a meccsbe" - mondta az azóta már visszavonult Lewis. 

Jim Harbaugh a Super Bowl XLVII után még két szezont húzott le a 49ersnél, de nem sikerült ismét a Super Bowlba juttatnia a csapatot, és a viszonya is megromlott a vezetőséggel, így megváltak egymástól. Nem sokkal egykori egyetemi csapata, a Michigan Wolverines edzője lett. Testvére, John a mai napig a Baltimore Ravens vezetőedzője.

A Ravens-játékos Hollywoodot is megihlette


A Minden héten háború mellett talán itthon is a Blind Side (vagyis magyarul A szív bajnokai) című alkotás az egyik legismertebb amerikaifocis film, ami annak a Michael Ohernek a történetét dolgozza fel, aki a Super Bowl XLVII-en a Baltimore Ravens tagjaként nyert bajnokságot. A főszereplő Sandra Bullocknak Oscar-díjat is hozó filmet azonban a játékos gyűlöli, mert saját elmondása szerint amióta az NFL-ben játszik, mindenki ezzel a filmmel gyötri, és senki sem figyel a játékosi kvalitásaira, noha annak köszönhető, hogy eljutott idáig. Michael Oher a Carolina Panthers tagjaként vasárnap a második Super Bowlját játssza majd.