Minden korábbinál több NFL-meccs jön Európába

2016.12.09. 14:59

Az NFL péntek délután bejelentette, hogy a 2017-es idényben tovább növelik a Londonban megrendezett mérkőzések számát, és már négyre ruccannak át Európába. 

GettyImages-491284958

Ennyi meccset még nem kapott eddig London, ugyanis a 2014-es idény óta szezononként hármat hozták át, és idén debütált az egyik új helyszín, a twickenhami rögbistadion. Az érdeklődéssel nem volt gond, mert az összesen telt ház volt, már hónapokkal az esemény előtt elfogytak a jegyek, maximum a stadionok környékén lehetett a kezdés előtt venni váltakozó áron. A mostani közleményben meg is jegyezték, hogy a hatalmas érdeklődés miatt számukra is örömteli, hogy több találkozót hozhatnak át Európába.

Ne maradjon le semmiről!

Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan hol és mikor lesznek a meccsek Londonban a következő szezonban,

ezt december 13-án jelenti be az NFL, két nappal később már meg lehet hosszabbítani a nemzetközi meccsekre kiváltott korábbi bérleteket a Ticketmasteren. 

A nagyüzemi jegyértékesítés valószínűleg ezután nem sokkal indul január magasságában.  Az már korábban biztossá vált, hogy a Jacksonville Jaguars és a Los Angeles biztosan jön jövőre is "házigazdakén", és lesz egy Saints-Dolphins meccs. 

Nemrég lehetett arról hallani, hogy a rendszeresen Londonban vendégszereplő Jacksonville Jaguars akár két mérkőzést is kaphat Európában. A londoni polgármester Sadiq Khan meg is jegyezte most, hogy egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy egy csapatot a városba költöztessenek. 

Az NFL még 2007-ben indította a londoni sorozatot, azóta elég jelentősen megnőtt a sportág iránti érdeklődés Angliában. Ha a liga ilyen meggyőződéssel hozza át a meccseket, akkor előbb-utóbb érdemes lesz megfontolnia, hogy ne csak Angliában, hanem más Európai országokkal, például Németországgal is megpróbálkoznak, ahol szintén népszerű az amerikaifutball.