Felhagy a himnuszos tüntetéssel az NFL-es, erre még jobban utálják

2017.03.03. 14:55

Sűrű napokon van túl a 2016-os szezon alatti tüntetésével botrányt kavaró Colin Kaepernick, aki előbb szerdán felbontotta a szerződését a San Francisco 49ersnél, majd rá egy napra közölte, hogy felhagy a tüntetéssel, és 2017-ben már nem térdel az amerikai himnusz alatt. Már persze akkor, ha lesz csapata.

Ne maradjon le semmiről!

A döntés, hogy felhagy a tüntetéssel, legalább akkora vihart kavart, mint az, amikor elkezdte, leginkább az időzítés miatt. Azzal ugyanis, hogy Kaepernick nem élt a játékosopciójával, és kiszállt a szerződéséből, szabadügynökké vált, vagyis csapatot keres. Egy nappal ezután pedig közölte, hogy felhagy a tüntetéssel, nem akarja ugyanis, hogy ez elterelje a figyelmet azokról a pozitív dolgokról, amit a feketék elleni elnyomás érdekében ért el kezdeményezésével. Hozzátette, hogy a szociális egyenlőtlenségekről indult nemzeti párbeszéd, illetve az NFL- és NBA-játékosoktól kapott támogatás igazolta, hogy fontos volt az üzenet, amit át akart adni.

Kaepernick a tavalyi szezon közben kezdett ülni, majd térdelni a mérkőzések előtt az amerikai himnusz alatt, hogy ezzel hívja fel a figyelmet a feketék elleni elnyomásra, rendőri erőszakra és egyéb túlkapásokra. Több játékos is követte a példáját, Kaepernick alapítványa pedig 1 millió dollárt ajánlott fel olyan szervezeteknek, amelyek a hátrányos helyzetű emberek segítésével foglalkoznak. Ezt az egyszeri adományt tíz, egyenként 100 ezer dolláros összeggel toldotta meg (tíz hónapon keresztül), csapata, a 49ers pedig szintén 1 millió dollárt adományozott.

Sokak szerint viszont azzal, hogy a szabadügynökké válás után jelentette be a tiltakozás végét, elárulta az egész ügyet, úgy vélik ugyanis, hogy csak azért teszi, hogy nagyobb esélye legyen új szerződést kapni egy másik csapatnál.

Ezt erősíti meg az egyik szakíró, Jason Cole értesülése is, akit úgy értesült, sok csapatnál tiltólistán volt az irányító addig, amíg fel nem hagyott a tüntetéssel.

Voltak persze olyanok is, akik megvédték a játékost, mondván, ha nem marad ülve a himnusz alatt, akkor még ennyit sem foglalkoznának az elnyomottak helyzetével, és már ezért is köszönet és tisztelet illeti.

Kaepernick 16,9 millió dollárt kapott volna San Franciscóban, ha nem bontja fel a szerződését az utolsó év kezdete előtt. Ekkora fizetést aligha kap majd 2017-ben, az viszont szinte biztos, hogy vár még rá új lehetőség, egy 29 éves, Super Bowlt megjárt QB-nak ugyanis bőven van még hely az irányítóhiánnyal küzdő NFL-ben.