Ez lenne az álompárosítás az NFL-ben

2017.03.07. 10:31

A Minnesota Vikingsből kirakott NFL-sztár, Adrian Peterson már több csapat nevét is bedobta az utóbbi hetekben, ahol folytatná, most pedig olyan helyen kezdett el kilincselni, ami a legnagyobbat szólna: a Super Bowl-győztes New England Patriotsnál. 

A 31 éves futójátékos ugyanis jelezte, hogy kevesebb pénzért szívesen igazolna Bill Belichick csapatához, legalábbis a Boston Herald információi szerint. A lap úgy tudja, hogy Petersonnak azért is lennének másodlagosak az anyagiak, mert karrierje során már kaszált közel százmillió dollárt, viszont a Patriotsnál meglenne az esélye, hogy végre szerezzen egy bajnoki címet. Ráadásul az utóbbi időben több hozzá hasonló harminc fölötti játékos is megcsinálta már a szerencséjét a New England-ieknél. 

Mindezektől függetlenül a Patriots szinte biztosan nem adna kiemelkedő pénzt Petersonnak: olyan évi 2 millió dolláros éves fizetésnél sokkal többre nem számíthatna. Ellenben más érdeklődő csapatoknál jó eséllyel ennél többet kaszálhat, eddig a Raiders, a Giants és a Texans neve is felmerült, de Vikingshoz visszatérés sincs még kizárva.

Ne maradjon le semmiről!

A minnesotai csapat azért rakta ki Petersont, mert szerződése szerint 18 millió dollár járt volna neki a következő idénybe, ami tetemes pénz, a Vikingsnak pedig lenne mire költenie rajta kívül. Mondjuk Peterson elmondta, hogy nincs kizárva még, hogy visszatérjen a csapathoz, de igazából azon fog múlni az egész, hogy mennyire vesz majd vissza az igényeiből.

Ráadásul a múlt szezonja nem sikerült valami jól, az idény jelentős részét ki kellett hagynia térdsérülése miatt, szóval nem lehet biztosan tudni, hogy mennyit bírna harmincegy évesen. És akkor ott van még a 2014-es gyermekbántalmazási botránya, ami miatt egy teljes évre elmeszelték, ez szintén riasztó lehet néhány csapatnak.