Kiütötték, majd 50 yardról lőtt ki a szülinapos irányító a TD-ért

2017.09.15. 09:32

Bár még csak a második forduló kezdődött a 2017-es NFL-szezonban, máris kezd nagyon érdekes lenni a Houston Texans irányítóhelyzete. A csapat Tom Savage-dzsel kezdte a szezont, vagyis úgy érezték, hogy az újonc Deshaun Watson még nem áll készen. Savage az első héten rettenetes volt, már meccs közben lecserélték, Watson pedig meg is kapta első kezdését a rövid hetes (vasárnapról csütörtökre) felkészülés után, ráadásul pont születésnapján kezdett először az NFL-ben.

Nem is okozott csalódást, elképesztő dolgokat nem művelt ugyan, de így is volt egy 49 yardos futott touchdownja.

vlcsnap-2017-09-15-09h30m41s064

A futás önmagában pláne – mindjárt mutatjuk is –, úgy viszont, hogy előtte a talán legjobb Cincinnati Bengals-védő Geno Atkins majdhogynem a stadionból is kiütötte Watsont.

Atkins a második negyed végén maradt blokkoló nélkül, teljes sebességgel öklelte fel az ütéstől hátrabukfencet is nyomó Watsont.

A fiatal irányító ezután csak megrázta magát, felpattant, majd a következő játékban 49 yardos touchdownt futott. Láthatóan passzjátékot hívott egyébként a Texans, csak nem volt szabad elkapója Watsonnak, aki először csak a nyomás elől kezdett menekülni, majd amikor látta, hogy szabad előtte a terület, akkor futni kezdett. Jobbra tört ki, két fontos blokkot is kapott, a többit megoldotta sebességből.

A 2016-os egyetemi bajnokra jó lesz odafigyelni innentől, most, hogy megkapta a bizalmat a Houstonban, ha nem sérül meg, valószínűleg ő csinálja végig a szezont, és akár olyasmi teljesítményt is hozhat (bár valószínűleg kevesebb győzelemmel), mint tavaly a Dallas Cowboysnál újonc Dak Prescott.

A 13-9-es vereséget szenvedő Bengals majdhogynem történelmi rekordot döntött, 1939 óta ők az első csapat, amely támadótouchdown nélkül áll két hazai meccs után – az első fordulóban pontot sem szereztek, most legalább három mezőnygól jutott nekik. A meccs utolsó játéka nagyjából jól ábrázolja, milyen állapotban vannak: JJ Watt pusztított el egy váratlanul labdát kapó támadófalembert.