Teljes csőd: egyszerre ketten felejtettek el amerikaifutballozni

2017.12.05. 11:33

Egészen furcsa, de ugyanakkor bravúros touchdownt hozott össze a Pittsburgh Steelers-sztár Le'veon Bell a csoportrivális Cincinnati Bengals ellen kedd hajnalban, de kellett ehhez, hogy az ellene felálló védelem egy pillanatra elfelejtsen amerikaifutballozni. 

A mérkőzés harmadik negyedében tizennégy pontos előnyben volt a Bengals, amikor Bell kapott egy passzt Ben Roetlisberger irányítótól, meg is iramodott a pálya széle felé. Az első útjába akadt védő, Jordan Evans mellett elslisszant, viszont veszélyesen közel került közben az oldalvonalhoz. Evans még taszított rajta egyet, bár nem vitte túlzásba a dolgot, de nagyon úgy festett a dolog, hogy Bell kilépett, ezért a másik bengalsos William Jackson le is fagyott, és elfelejtett védekezni, pedig még egy pillanatra hozzá is ért az ellenfélhez. Valószínűleg az járt a fejében, hogy nem akar vonalon túli szabálytalanságot elkövetni, amiért büntetés kaphat a csapata. 

Bell köszönte szépen, és betrappolt a célterületre, amivel touchdownt szerzett, miközben a bengalsosok egymásra nézve értetlenkedtek, hogy mégis mi a franc történt. A lassításon látszik, hogy Bell mennyire kicentizte a dolgot: legfeljebb két centi távolság volt a cipője és az oldalvonal között. Ha a vonalhoz ért volna a cipője, akkor a touchdownt visszafújták volna, és onnan jön a Steelers, ahol kilépett, ám a bírók jó ítéletet hoztak. 

Ez lett ráadásul a mérkőzés fordulópontja, mert a Steelers később egyenlített, és egy utolsó másodperces mezőnygóllal megnyerte a mérkőzést 23-20-ra.

A Bengals-edző Marvin Lewis füstölgött is egy sort a mérkőzés után a jelenet miatt, teljesen jogosan, totál amatőr védekezési hiba miatt tudott az ellenfél touchdownt szerezni. A bengalsosoknak attól függetlenül meg kellett volna állítaniuk Bellt, hogy a bírók jeleznek-e vagy sem, de ez nem történt meg. 

Ne maradjon le semmiről!

A meccshez hozzátartozik még, hogy ijesztő sérülést szenvedett a Steelers-védő Ryan Shazier, aki egy szerelésnél maradt a földön. Nem tudott felkelni, és a lábait sem mozgatta, végül hordágyra rögzítve vitték le a pályáról, de a Pittsburgh közlése szerint a hátsérülése miatt nem lesz szükség műtétre, de elővigyázatosság miatt kórházban maradt az éjszakára.

Eredmény:

Cincinnati Bengals-Pittsburgh Steelers 20-23