Két meccs után vége a Super Bowl-győztes irányító szezonjának

2019.09.16. 22:23

Az NFL hétfőn két veterán irányítóját is elvesztette sérülés miatt, a New Orleans Saints játékosa, Drew Brees hathetes kihagyás után valószínűleg visszatérhet, de a Pittsburgh Steelers irányítójának, Ben Roehlisbergernek a karriere végét is jelentheti mostani sérülése.

Roethlisberger vasárnap még játszott, de már az első félidőben is fájlalta könyökét, akkor még pályán maradt, de a második félidőben már csak az oldalvonal mellől nézte csapatát. Az irányítót később megvizsgálták, és Mike Tomlin vezetőedző közleménye szerint meg is kell műteni Roethlisberger könyökét. A klub sérültlistára is tette, így két mérkőzés után a 37 éves irányító be is fejezte a szezont. Szerződése 2021-ig szól, de sérülése után kérdéses, hogy játszik-e meg.

Ben Roethlisberger
Ben Roethlisberger

Roethlisberger csak a Steelersnél futballozott, 16 szezont húzott le, összesen 218 meccset játszott a klubban, a franchise történetében neki van a második legtöbb meccse. Szinte ő vezeti az összes klubrekordot a passzokat tekintve. Csapatával háromszor játszott Super Bowlt, kétszer, 2006-ban és 2009-ben nyerni is tudott.  

A 40 éves Brees a Los Angeles Rams ellen sérült meg, az irányítót meg kell műteni, mert dobókezének hüvelykujjában elszakadt egy szalag. Egyelőre nem tudni, mikor operálják, de legalább hat hetet ki kell hagynia. 

Drew Brees
Drew Brees

Brees elég kemény játékos vagy nagy szerencséje lehet, mert 13 éves Saints-pályafutása során csak egyetlen teljes meccset hagyott ki sérülés miatt, 2015-ben volt egy pihenője. Az irányító a dobott passzokban (74 845 yard) vezeti a NFL örökrangsorát, 2010-ben ő is Super Bowlt nyert.

(via apnews)

.