Elkapó passzolt győztes touchdownt, ez mentette meg a Patriotsot

2019.11.18. 09:40

Az NFL vasárnapi játéknapján szenvedve nyert a New England Patriots, melyben nem Tom Brady adta a legtöbb touchdownpasszt, de a liga másik nagy formában játszó csapata, a San Francisco 49ers is majdnem elhasalt. Történelmi fordítás is volt. 

A New England Patriots az Philadelphia Eagles ellen lépett pályára, amelytől két éve kikapott a Super Bowlban, és most is eléggé pocsékul kezdtek, mert az Eagles hamar meglépett 10-0-ra.  Tom Brady irányítónak és célpontjainak sem nagyon ment a játék, ugyanis Brady az első félidőben tizennégy sikertelen passzt hozott össze, ami negatív rekord volt számára. 

Ne maradjon le semmiről!

A Patriots három mezőnygóllal zárkózott, aztán egy trükkös játékhoz nyúltak, ezzel sikerült megfordítani a meccset a harmadik negyed elején. A játék elindítása után Tom Brady irányító oldalra kipasszolt Julian Edelman elkapóhoz, akinek volt ideje beleállni a passzba, és megtalálta a célterületen Philip Dorsett elkapót, ezzel meglett a mérkőzés első Patriots-touchdownja.

Edelman nem először passzolt már az NFL-ben, szóval nem volt ismeretlen számára a dolog, pláne, hogy egyetemi játékosként irányítót játszott a Kent State-en, de a Patriotsnál átképezték elkapónak. A touchdownnal és a sikeres kétpontos kísérlettel be is állították a 17-10-es végeredményt, és ugyan nyert a New England Patriots, de az utóbbi két meccsen eléggé döcögött a támadójáték. 

A San Francisco 49ersnek sem volt könnyű napja, mert az Arizona Cardinals 16-0-ra húzott el ellenük a mérkőzés elején. Kellett egy kis idő, mire magához tért a 49ers, aztán viszont Jimmy Garoppolo vezetésével belelendültek, viszont az utolsó pillanatig menni kellett. Garoppolo végül fél perccel a vége előtt osztotta ki a touchdownt, amivel megfordították a mérkőzést. Ezután jött a slusszpoén, ugyanis maradt még fél perc, és támadhatott a Cardinals, de labdát vesztettek, amiből egy egészen szürreális, rögbis touchdownt szerzett a 49ers, így 36-26 lett a vége. 

A 49ersnél is nagyobb fordítást produkált a Minnesota Vikings, amely a félidőben 0-20-as hátrányban volt hazai pályán a Denver Broncos ellen, de innen sikerült megfordítania a mérkőzést, és 27-23-ra nyert. Ekkora fordítás, ilyen körülmények között 50 éve nem volt az NFL-ben. 

Nagy várakozás előzte meg a Houston Texans-Baltimore Ravens-meccset a két irányítóm, a texansos Deshaun Watson és a ravenses Lamar Jackson miatt, végül azonban elég egyoldalú meccs lett belőle. A Ravens nagyon simán nyert 41-7-re, Jackson pedig megint hatalmasat játszott, 222 passzolt yard, négy touchdownpassz és 86 futott yard volt a mérlege, köztük egy olyan, mint az alábbi.

Eredmények:

Philadelphia Eagles-New England Patriots 10-17

San Francisco 49ers-Arizona Cardinals 36-26

Minnesota Vikings-Denver Broncos 27-23

Oakland Raiders-Cincinnati Bengals 17-10

Los Angeles Rams-Chicago Bears17-7

Baltimore Ravens-Houston Texans 41-7

Carolina Panthers-Atlanta Falcons 3-29

Detroit Lions-Dallas Cowboys 27-35

Indianapolis Colts-Jacksonville Jaguars 33-13

Miami Dolphins-Buffalo Bills 20-37

Tampa Bay Buccaneers-New Orleans Saints 17-34

Washington Redskins-New York Jets 17-34

Cleveland Browns-Pittsburgh Steelers 21-7