Trump most már esélyt adna a térdelős tüntetések elindítójának

2020.06.18. 16:49

Donald Trump amerikai elnök három éve még bőszen szarházizta az NFL-ben a térdelős tüntetéseket elindító Colin Kaepernicket, de a George Floyd halála miatt kirobbant tüntetéssorozatok után már más véleménnyel van az egykori irányítóról. 

Kaepernick 2016-ban kezdett tüntetni a rendőri brutalitás ellen azzal, hogy letérdelt a mérkőzések előtt, amikor lejátszották az amerikai himnuszt. Akadtak követői a ligában, Trump azonban a kezdetektől fogva elítélte az akciót, és előbb azt javasolta Kaepernicknek, hogy hagyja el az országot, majd egy pártrendezvényen tartott beszédén a következőket mondta 2017-ben:

Ne maradjon le semmiről!

Önök nem szeretnék végre azt látni, hogy az NFL-tulajdonosok azt mondják azokról, akik nem tisztelik a zászlónkat, hogy: azonnal takarítsák el azt a szarházit a pályáról, ki van rúgva! 

Ehhez képest most azt nyilatkozta, hogy esélyt kellene, hogy kapjon, de csak akkor, ha megérdemli. Trump szerint Kaepernick remek játékosnak indult a ligában (második NFL-es évében a Super Bowlig vezette a San Francisco 49erst), de aztán "valami történt vele". Azt azért kijelentette, hogy továbbra is elítéli a himnusz alatti térdelős tüntetést. 

Szeretném, hogy kapjon egy esélyt az NFL-ben, de nyilván ehhez jól kell játszania. Ha nem lenne elég jó, akkor úgy nem fair a dolog

- idézi Trumpot a ProFootballTalk. Trumphoz hasonlóan nemrég az NFL-vezér Roger Goodell is bátorította a csapatokat, hogy szerződtessék le Colin Kaepernicket, akiről még George Floyd minnesotai megemlékezésén is szót ejtettek: Al Sharpton tiszteletes szerint az NFL-nek bocsánatkérés helyett kártérítést és szerződést kell kínálnia az irányítónak.

Goodell ugyan az NFL nevében tényleg bocsánatot kért azért, ahogy 2016-ban kezelték a térdelős tüntetések ügyét, amikor hasonló társadalmi problémákra hívták fel a figyelmet a játékosok, de Kaepernick nevét nem mondta ki.

Bedobta viszont az irányító nevét szerdán a Los Angeles Chargers edzője, Anthony Lynn, aki azt mondta, hogy Colin Kaepernick játékstílusa passzolna abba a rendszerbe, amit a csapatával játszanak, bár ennél több egyelőre nem történt az ügyben. 

Szakmailag nehéz az ügy, mert Kaepernick 2017-ben, a mozgalma elindítása után nem talált csapatot, és azóta sem szerződtették, igaz, a játékos később pert is indított a liga ellen, mert a tulajok összejátszottak ellene, hogy nem szerződtetik, ez a per végül megegyezéssel zárult.