Vilma
-7 °C
4 °C

Devers és Gardener volt a leggyorsabb

2004.03.06. 15:32
A legjobb magyar sprinternek, Németh Rolandnak mindössze egy század hiányzott a nagy bravúrhoz, hogy döntőbe kerüljön hatvan méteren. A titkon éremben reménykedő Varga Judit nyolcszázon - meglepetésre - nem került a döntőbe.
Amilyen jól kezdődött magyar szempontból a budapesti fedettpályás atlétikai világbajnokság, olyan rosszul folytatódott: Vaszi Tünde sérülés miatt nem indult rúdugrásban, a hármasugró Tölgyesi Péter és a magasugró Boros László pedig kiesett. A vb első aranyérmét az ukrán Vita Pavlis szerezte meg női súlylökésben.

A távolugrásban Eb-bronzérmes Vaszi sarokproblémái okán váltott számot, de talpsérülése miatt - bár a bemelegítésnél még próbálkozott néhány ugrással - végül nem tudott rajthoz állni a selejtezőben.

Tölgyesi sem teljesen egészségesen indult a döntőbe jutásért, de csak 15.97 méterig jutott, s búcsúzott. Jobban szerepelt Boros László, aki megugrotta 2,24 méterrel egyéni legjobbját, a 2,27 méteren azonban már nem jutott túl - a selejtező szint 2,30 volt.

A délelőtt érdekelt öt hazai versenyző közül csak a 400-as Petráhn Barbarának nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást. Hatvan méteren Szabó Enikő (7.37 mp), valamint Dobos Gábor (6.73 mp) és Németh Roland (6.65 mp) is továbblépett az esti elődöntőkbe. Onnan azonban már nem jutottak tovább. Utóbbinak mindössze egy század hiányzott a nyolcas fináléhoz, 6.63-as ideje így is figyelemre méltó.

Férfi 400 méteren Szeglet Zsolt 46.92 mp-es ideje az egész mezőny negyedik legjobbja volt, így biztosan vívta ki a szombati, elődöntőbeli szerepelést.

Az ukrán Vita Pavlis nyerte a világbajnokság első aranyérmét, s ezzel a győzelemért járó 40 ezer dollárt. A 35 éves klasszis tulajdonképpen a második kísérletével eldöntötte a versenyt, amikor 20,39 m-t ért el, ám negyedikre ezt is túlszárnyalta 10 cm-rel. Az ezüstérmet a tavaly augusztusi párizsi vb győztese, az orosz Szvetlana Kriveljova szerezte meg az első sorozatban elért 19,90 m-rel, míg a bronzot a kubai Yumileidi Cumba 19,31-gyel.

A hatvan méteres síkfutásban a nőknél az amerikai Gail Devers, a férfiaknál a brit Gardener nyert.

Az első nap eredményei:
férfi 60 m, világbajnok:
JASON GARDENER (NAGY-BRITANNIA) 6.49 mp
2. Shawn Crawford (Egyesült Államok) 6.52
3. Jeorijosz Teodoridisz (Görögország) 6.54

női 60 m, világbajnok:
GAIL DEVERS (EGYESÜLT ÁLLAMOK) 7.08 mp
2. Kim Gevaert (Belgium) 7.12
3. Julija Nyeszterenko (Fehéroroszország) 7.12

női ötpróba, világbajnok:
NAIDA GOMES (PORTUGÁLIA) 4759 pont
2. Natalja Dobrinszka (Ukrajna) 4727
3. Austra Skujyte (Litvánia) 4679

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.