Iszinbajeva világcsúccsal nyerte a női rúdugrást

2004.03.06. 19:11
Az orosz Jelena Iszinbajeva 4,86 m-es világcsúccsal nyerte a női rúdugrást a 10. fedettpályás atlétikai világbajnokságon, a Budapest Sportarénában. Az olimpiai bajnok Dragila öt centiméterrel maradt le, míg a címvédő Feofanova "mindössze" 4,70-el a harmadik lett.
Az előzetesen is a vb egyik legizgalmasabb versenyének ítélt fináléban a három sztár, Iszinbajeva, valamint honfitársa, az eddigi csúcstartó Szvetlana Feofanova és az olimpiai bajnok, amerikai Stacy Dragila 4,70 m-ig minden magasságot elsőre vitt. Ezt követően 6 cm-rel került feljebb a léc, amit vetélytársaival ellentétben Feofanova levert.

A párizsi vb aranyérmese úgy döntött, hogy átviszi két kísérletét 4,81-re. Itt már Iszinbajeva és Dragila is hibázott, de előbbi másodikra, míg utóbbi harmadikra átjutott a magasságon. Feofanovának ez nem sikerült, így ő kiesett.

A következő ugrásban eldőlt vb-cím sorsa is, miután az orosz klasszis elsőre vitte a 4,86-os világcsúcsmagasságot, míg Dragila verte azt. Az amerikai kétszer még megpróbálkozott ugyan a 4,91 m-rel, ám ez már nem sikerült neki.

Az újdonsült világbajnok egyszer megkísérelte leküzdeni az ötméteres(!) álomhatárt is, végül azonban maradt a 4,86 m-es győztes eredmény, s az azzal megnyert 90 ezer dollár.

Női rúdugrás:
Világbajnok: JELENA ISZINBAJEVA (OROSZORSZÁG) 4,86 m - világcsúcs
(régi: 4,85, Szvetlana Feofanova, 2004.02.22, Athén)
2. Stacy Dragila (egyesült Államok) 4,81
3. szvetlana Feofanova (Oroszország) 4,70