Újabb olimpiai bajnok lépett vissza az atlétika-vb-től

2013.07.19. 15:08

Betegség miatt visszalépett az augusztusi, moszkvai atlétikai világbajnokságtól Taufik Mahlufi, az 1500 méteres síkfutás olimpiai bajnoka. A 25 éves algériai január óta küszködik vírusos betegséggel, és júniusban csak 11. lett egy mérföldön az eugene-i Gyémánt Liga-versenyen. Menedzsere szerint több időre van szüksége a teljes felépüléshez.

Mahlufi ellentmondásos alakja volt a tavalyi, londoni játékoknak: a 800 méteres síkfutás előfutamában 200 méter után kiállt, mondván, az 1500-as döntőre tartalékolja az erejét. A nemzetközi szövetség (IAAF) válaszul kizárta őt az olimpiáról, mivel nem tett meg mindent a legjobb eredmény eléréséért. Az algériaiak megóvták a döntést, és arra hivatkoztak, hogy a futónak térdproblémái voltak. Tiltakozásukhoz csatoltak egy orvosi igazolást is, amely megerősítette, hogy kisebb térdsérülése volt az atlétának, ezután az IAAF visszavonta a kizárást, Mahlufi pedig megnyerte az 1500-at.

A közelmúltban Yohan Blake jamaicai sprinter és David Rudisha kenyai középtávfutó sérülés, a vágtázó amerikai Tyson Gay, valamint a jamaicai Asafa Powell és Sherone Simpson pedig pozitív doppingteszt miatt lépett vissza a moszkvai vb-től.