Rózsaszín hajjal száguld a női Usain Bolt

2013.08.16. 19:59
Ketten is dupláztak a moszkvai atlétikai világbajnokságon. A brit hosszútávfutó Mo Farah és a jamaicai sprinter Shelly-Ann Fraser-Pryce is második aranyát nyerte.

Mo Farah óriási, korán indított hajrával a tízezer méter után megnyerte az ötezret is moszkvai atlétikai világbajnokságon. A brit atléta két hihetetlen szezont produkált, a tavalyi olimpia után a világbajnokságon is duplázni tudott. Ezzel minden idők legjobb hosszútávfutói közé emelkedett. A dupla-duplát rajta kívül csak egy atléta, az etióp Kenenisa Bekele tudta megcsinálni.

Nagyon lassan kezdődött a férfi ötezer méter, a kenyaiak is tudták, hogy ez leginkább a jó hajrás Farah-nak kedvezhet, ezért 600 méter után Koech és Longosiwa húzta meg kicsit a tempót, és sikerült is elszakadniuk 10-15 méterre. Egy kor után azonban újra együtt volt a mezőny, majd 1600-án az etióp Edris állt az élre. Az iramváltások ellenére sem volt gyors a tempó, 2 perc 50 körüli ezreket futottak.

Kétezer méternél aztán már Farah jött előre, ügyesen irányította a versenyt, továbbra is maradt a viszonylag nyugodt tempó, készülődhetett a hajrára. A kenyaik ekkor már rájöttek, hogy ebből a lassú tempóból csak Farah jöhet ki jól, így az utolsó ezernél Koech próbálkozott még egy robbantással.

Farah-t ezzel nem lehetett kiszakítani, sőt a brit 600-nál átvette az első helyet, és egy hosszú hajrát nyitott. Az utolsó kanyarban Koech próbálta meg kívülről támadni, de esélye sem volt átvenni a vezetést, majd Farah az utolsó százon megmutatta, még egy sebessége van, és elsőként ért célba.

Koech a második helyet sem tudta megtartani, az etióp Gebrhiwet bedobta magát elé, de csak a célfotó döntött utóbbi javára.

Fraser-Pryce lesz a női Bolt?

A jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce 100 után 200 méteren is világbajnok lett, megcsinálta azt, amit Usain Bolt a 2009-es világbajnokságon, a 2008-as és a 2012-es olimpián. Ugyan a rózsaszínre festett hajjal versenyző Fraser-Pryce a középdöntőben nem mutatott kirobbanó formát, de a fináléban nagyon elkapta a rajtot. Hatvan-hetven méter után már tisztán vezetett. Esélyeit tovább növelte, hogy a szám favoritja, Allyson Felix még a kanyarban megsérült és összerogyott. A jamaicai az egyenesben is jól gyorsult, az elefántcsontparti Ahoure és a nigéria Okagbare már nem tudta megközelíteni.

"Az első száz métert nagyon meg akartam futni, és a végét meg valahogy ki akartam bírni. Ha Allyson is ott van a végén, akkor sokkal keményebb lett volna. Sajnálom, ami vele történt, és jobbulást kívánok neki." - nyilatkozta a kétszeres bajnok.

Ilyen messzire sem ugrottak még idén

A távolugrás is kiélezett döntőt hozott, az orosz Menkov a világ idei legjobb eredményével, 856 centiméterrel nyert, de mögötte nagyon sűrű volt a mezőny. A második Gaisah (829) és a hatodik Reif (822) között csak hét centiméter volt a különbség. A harmadik Rivera 827-et, a negyedik Caceres 826-ot ugrott.

Súlylökésben a német Storl győzött a negyedik sorozatban dobott 21,73 méterrel. A kísérletét elsőre érvénytelenítették a versenybírók, de videós elemzés után végül megadták. A második helyen a már első dobásával (21,53) sokkoló Whiting végzett. A favoritnak számító amerikai azonban nem tudott később javítani.

A férfi 4x400-as váltóban az Egyesült Államok simán győzött, csak az volt a kérdés, hogy ki jön be a második helyre. Azt végül a jamaicai váltó szerezte meg, a befejező emberük nagyon messziről feljőve bedobta magát az oroszok elé.

Eredmények:

nők:

200 méter:

1. Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica) 22.17 másodperc
2. Murielle Ahoure (Elefántcsontpart) 22.32
3. Blessing Okagbare (Nigéria) 22.32

kalapács:

1.Tatyjana Liszenko (Oroszország) 78,80 méter
2. Anita Wlodarczyk (Lengyelország) 78,46
3. Csang Ven-hsziu (Kína) 75,58
...8. ORBÁN ÉVA 72,70

férfiak:

5000 méter:

1. Mo Farah (Nagy-Britannia) 13:26.98 perc
2. Hagos Gebrhiwet (Etiópia) 13:27.26
3. Isiah Kiplangat Koech (Kenya) 13:27.26

4x400 méter váltó:

1. Egyesült Államok (David Verburg, Tony McQuay, Arman Hall, LaShawn Merritt) 2:58.71 perc
2. Jamaica (Rusheen McDonald, Edino Steel, Omar Johnson, Javon Francis) 2:59.88
3. Oroszország (Makszim Gyildin, Lev Mosszin, Szergej Petucsov, Vlagyimir Krasznov) 2:59.90

távolugrás:

1. Alekszandr Menkov (Oroszország) 8,56 méter
2. Ignisious Gaisah (Ghána) 8,29
3. Luis Rivera (Mexikó) 8,27

súlylökés:

1. David Storl (Németország) 21,73 méter
2. Ryan Whiting (Egyesült Államok) 21,57
3. Dylan Armstrong (Kanada) 21,34