Előd
7 °C
16 °C

Ben Johnson 25 éve mocskolta be a sportot

2013.09.24. 21:11
Ben Johnson 25 évvel ezelőtt, 1988. szeptember 24-én világcsúccsal nyerte meg a százméteres síkfutás olimpiai döntőjét, majd két nappal később kirobbant a sportvilág egyik legnagyobb doppingbotránya. Valószínűleg nem csak Johnson használt szteroidot, mégis ő lett az egyetlen áldozat.

Minden idők legmocskosabb döntője, írták az 1988-as szöuli olimpia százméteres síkfutásának döntőjéről. A világcsúccsal futamgyőztes Ben Johnson két nappal később szteroiddal bukott meg a doppingvizsgálaton, és lett első számú közellenség, a sport eszményének árulója.  Alighanem ez a volt az a doppingügy, ami először rázta meg igazán a világot.

Johnson neve összeforrt a doppinggal, talán csak az országúti kerékpárosok botrányai és Lance Armstrong tudták később feledtetni. A gonosz szerepét rá osztották, nem is alaptalanul, sárgás és véreres szemei miatt is biztos volt benne mindenki, ez a fickó nem készült tisztán.

A doppingvizsgálatok ezt igazolták is, de a kétség, amit maga Johnson is igyekezett ébren tartani, örökre megmaradt. Vajon a kanadai mögött befutó Carl Lewis és társai tisztán versenyeztek, vagy egyszerűen csak szerencséjük volt a teszteken? A későbbi évek az utóbbi lehetőséget látszanak igazolni, mert a nyolc közül hat döntősnek volt valamilyen doppingügye.

Ben Johnson és Carl Lewis már nyolc éve meccselt egymás ellen, míg eljutottak a szöuli döntőig. A hihetetlenül robbanékony és jól startoló Johnson az első években esélytelen volt a végére begyorsuló Lewisszal szemben, de 1986-tól megcserélődtek a szerepek. Az amerikai örülhetett, ha nagy nehezen sikerült nyernie. A végtelenül magabiztos Johnson nem véletlenül mondta Szöulban: „Mire elsül a startpisztoly, már eldőlt a verseny.”

Ezt be is bizonyította, elképesztő tempóban darálta le a távot, és 9.79-cel minden idők leggyorsabb százasa lett. De hogy nem csak számára voltak ideálisak a körülmények, azt az is jelzi, hogy ez volt az első olyan százas futam, amikor négy sprinter is 10 másodpercen belül ért célba; a második helyen érkező Carl Lewis is egy századdal volt belül a korábbi világcsúcson (9.83).

Johnson az 1932 óta atlétikai olimpiai arany nélkül tengődő Kanada hőse lett, a miniszterelnök azonnal gratulált neki telefonon, a tévék és az újságok is vele voltak tele, és már nemzeti kincsként emlegették. A verseny utáni sajtótájékoztatón nagy mellénnyel még azt nyilatkozta, rekordja ötven vagy száz évet is megélhet. Majd kissé visszavéve hozzátette: „A világcsúcsot ugyan elvehetik, de az aranyérem valami olyasmi, amit nem vehetnek el tőled.” Óriásit tévedett.

A diadalmenete nem egész két napig tartott, mert akkor a vizeletmintájából a szteroidok közé sorolt sztanozololt mutatták ki. A sajtó azonnal megtámadta a szégyent hozó atlétát, a világot sokkolta hír, bár az atléták között nyílt titok volt, hogy tiltott szereket használ. Lewis is biztos volt benne, hogy Johnson furcsa, sárgás szemfehérjéje szteroidra utal. Egy kanadai sportoló pedig arról számolt be, hogy volt olyan honfitársa, aki nem állt vigyázzba a himnusznál, arra hivatkozva, hogy nem akar egy csalót ünnepelni.

A pozitív minta után Johnson is azt tette, amit minden más bukott sportoló. Határozottan tagadta, hogy tudatosan bármilyen illegális szert magához vett volna. Egy évvel később azonban bevallotta, nyolc évig használt doppingszereket edzője javaslatára. Ennyi idő alatt nem kevés rutinra tett szert, mindig tudta, mikor kell abbahagyni a szedésüket, hogy a versenyeken már ne tudják kimutatni   nála a szteroidokat .

Éppen ezért volt sokkoló számára is szöuli pozitív minta, mert állítja, hat héttel az olimpia előtt leállt a doppingolással. „Seoul to Soul” című önéletrajzi könyvében írja, hogy egy titokzatos figura okozta a bukását. Fazekas Róbert athéni mintavétele óta mi, magyarok is tudjuk, hogy egy sportolónak olykor pár csepp vizeletet is nehéz kipréselnie magából, így Johnson is próbálta meggyorsítani a folyamatot néhány palack sörrel. A sprinter azt állítja, a tíz üveg közül az egyiket egy doppingellenőrnek vélt férfitől kapta, és miután kiitta, akkor vette észre, hogy valami sárgás üledék maradt a palack fenekén. Szerinte ekkor kerülhetett szervezetébe a dopping. Johnson később rájött, hogy a titokzatos férfi, Carl Lewis közeli barátja, Andre Jackson volt. Őt Lewis is megemlíti saját könyvében, hogy bár nem lett volna szabad, mégis ott volt a mintavételnél.

Johnson az áldozat, de ki volt tiszta?

Több szakértő úgy tartja, nem az volt az olimpia szégyene, hogy Ben Johnson lebukott, hanem az, hogy mennyien megúszták. Egy akkoriban a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak dolgozó tisztviselő szerint még húsz olyan atléta volt Szöulban, akinek pozitív lett a mintája, de egyszerűen hagyták futni őket, egy másik szakértő szerint pedig a levett minták 80 százaléka utalt korábbi szteroidhasználatra.

Lewisnak indulnia sem szabadott volna, az amerikai válogatón többféle tiltott anyagot is kimutattak nála, de elkenték az ügyét. A harmadikból másodikká előlépő Linford Christie-nél stimuláns nyomaira bukkantak a döntő után, de elfogadták érvelését, hogy az ginszengteából származik. A negyedik Dennis Mitchellnél 1998-ban mutattak ki elképesztően magas tesztoszteronszintet, és minden idők egyik legmókásabb érvelésével sem úszta meg az eltiltást. Hiába hivatkozott kielégíthetetlen feleségére és a napi négyszeri szexelésre. A hatodik Desai Williams maga ismerte be a sztanozololhasználatot, az utolsó Ray Stewart pedig 2010-ben kapott életre szóló eltiltást, mert doppingszereket adott tanítványainak. A döntőből csak a harmadik Calvin Smith és az ötödik Robson da Silva maradt tiszta, vagy őrizte meg annak látszatát.

A doppingolással sem lehet leállni

Johnson kétéves eltiltást kapott Szöul után, de nem adta fel. 1991 elején már fedett pályás versenyeken indult, 1992-ben már újra a kanadai olimpiai válogatott tagja volt, de szöuli idejénél majd egy másodperccel lassabb volt, így esélytelen volt a döntőre. 1993-ban már az ötvenméteres világcsúcsot ostromolta, amikor újra pozitív doppingtesztjéért – ezúttal tesztoszteronnal bukott megkapta életre szóló eltiltását. Ami aztán egy fogalmazási hiba miatt úgy módosult, hogy Kanadában Johnson versenyezhet, de senki nem állhat ki ellene. Így megtörtént az is, hogy a sprinter egyedül indult egy futamban, csak az óra volt az ellenfele. És a doppingellenőrök is azok maradtak, mert 1999-ben vízhajtóval azért sikerült újra megbuknia.

Futott autó és ló ellen is, majd a futball felé fordult, edzett együtt Maradonával és Kadhafi profinak készülő fiával is. A doppingbotránya ellenére is keresett és médiaképes figura maradt. Többször körbehaknizta a világot, a genoai futballiskola erőnléti edzőjeként tavaly még a Kaposvári Rákóczihoz is ellátogatott.

Ha a sportról nem is, a doppingról mindent tud Johnson, talán ezért is gondolták úgy, hogy nem haszontalan a világ legismertebb csalóját éppen egy doppingellenes kampány élharcosává tenni. Az utóbbi hónapokban ennek él, közben persze nyilatkozik is – például olyan vadakat, hogy meg tudta volna verni Usain Boltot is. Az a mondata azonban, hogy a sportolók a rendszer rabszolgái, nem azt jelzi, hogy komolyan lehetne reménykedni a tiszta sportban. Johnson mindenesetre terjeszti az igét, hatásos elemnek érzi azt, hogy 25 évvel később, éppen egykori bukása színhelyén hívja fel a figyelmet a doppingolás ártalmaira.