Bolt zabálta a szemetet Pekingben

2013.11.04. 13:29

Usain Bolt korábban mindig nagymamája főztjére és a jamszgyökérre hivatkozott, amikor arról beszélt, honnan meríti erejét. A sprinter most azt állítja, hogy a 2008-as pekingi olimpia ideje alatt legalább ezer McNuggetset zabált fel.

Bolt hamarosan piacra dobja Faster than Lightning című önéletrajzi kötetét, amiben nem igazán sportosnak nevezhető táplálkozásáról ír.

A Pekingben három olimpiai aranyat nyerő futó nem bírta a kínai ételeket, ezért inkább bevetette magát a McDonald'sba.

„Először egy húszas doboznyit ettem ebédre, majd ugyanannyit vacsorára. Másnap két dobozzal fogyasztottam reggelire, majd egyet ebédre, majd este megint kettőt. Azért ettem mellé némi sült krumplit is, és egy almás pitével is lekísértem.”

Bolt becslése szerint a Pekingben töltött tíz nap alatt legalább ezer nuggetset lenyomott, naponként százat-százat. A futó meg is jegyezte viccesen, szerinte azért is aranyérmet érdemelt volna, hogy ennyit tudott zabálni.

Azt nem tudjuk, hogy Bolt milyen edzésmunkát végzett, de valószínűleg a legtöbb sportdietetikus a szívéhez kap, amikor meglátja a jamaicai étrendjét. A sprinter közel száz kiló, a bevitt kalóriamennyiség talán még elfogadható, de az összetétele nem feltétlenül egy élsportoló étrendjéhez igazított. Az étteremlánc tápértéktáblázata alapján egy húszas kiszerelésű McNuggets 885 kalóriát tartalmaz. Egy ilyen adag elfogyasztásával

  • 55 gramm fehérjét
  • 45 gramm zsírt
  • 62 gramm szénhidrátot

vett magához Bolt. Ő ennek ötszörösét ette, ebből leginkább a zsír mennyisége tűnik eltúlzottnak.

Furcsának tűnik, hogy Bolt a McDonald'sot választotta, holott az olimpiai faluban nagyon változatosan főznek, minden nép megtalálhatja a saját ételeit, és a legtöbb ország saját szakácsot is kiutaztat. Meglepő volna, ha ezt éppen a jamaicaiak nem tették volna meg éremesélyes sportolóikkal.

A mcdonald'sos sztori már közvetlenül az olimpia után ismertté vált, de nemcsak Bolt, hanem a többek között a britek kétszeres olimpiai bajnok úszója Rebecca Addlington és az amerikai Ryan Lochte is arról nyilatkozott, hogy Pekingben is a gyorséttermet választották. Több marketingszakember is azt állította akkor, a sportolók nem véletlenül nyilatkoztak arról, hogy mit és hol ettek: egyszerűen egy reklámkampány részesei voltak.