Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ezer induló a 105. mezeifutó ob-n

2013.11.19. 13:01

A rendezők mintegy ezer indulót várnak szombaton a pestszentlőrinci Bókay-kertben sorra kerülő, 105. mezeifutó országos bajnokságra.

„A Bókay-kert igazi sportpark, amely kiváló adottságokkal rendelkezik. Ezt az ob-t futófesztiválnak szánjuk, melyen az amatőrök is kipróbálhatják magukat” – mondta az esemény keddi sajtótájékoztatóján Stépán Zsolt főszervező.

Az első futam rajtja 10 órakor lesz, a felnőtt nők 13.40-kor, a férfiak pedig 14.20-kor vágnak neki a 6, illetve 9 kilométeres távnak. A rendezők összesen 500 karóval 4000 méternyi szalagot feszítenek ki, ennek köszönhetően teljesen lezárt pályán futhatnak majd a versenyzők.

Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy nincs olyan ország, ahol létezne jó atlétika mezeifutás nélkül. A szakággal kapcsolatban megjegyezte, hogy a mostani ob lesz az utolsó válogató a decemberi belgrádi Európa-bajnokságra. A helyszínt ingyen biztosítja az önkormányzat a szervezőknek. Eszes János, a XVIII. kerület sportreferense kiemelte, ha megfelelnek a várakozásoknak, a jövőben is szívesen otthont adnának az ob-nak.