Bolt: Sok pénzembe fájhat a doppingbalhé

2013.11.22. 07:28
Az elmúlt hónapokban két meghatározó atléktikai nemzetről derült ki, hogy a doppingellenőrzési rendszerük csapnivaló, és erős gyanút ad a csalásra. Kenya hosszútávfutói kerülhetnek nehéz helyzetbe, míg Jamaicát azzal fenyegetik, hogy Usain Boltot pozitív minta nélkül is eltilthatják, de a 800-as kenyai világcsúcstartó David Rudishára is hasonló sors várhat.

A moszkvai világbajnokság előtt több jamaicai olimpiai- és világbajnok sprinter, mint például Asafa Powell vagy Veronica Campbell-Brown is megbukott vagy került doppinggyanúba. Pár héttel később aztán kitálalt a jamaicai doppingellenes Ügynökség (JADCO) egykori vezetője is. Renee Anne Shirley közölte, hogy a 2012-es olimpia előtt egyáltalán nem voltak versenyen kívüli ellenőrzések, ami részben annak is volt köszönhető, hogy a JADCO csak pár emberrel és minimális támogatással működött.

A doppingbotrány senkinek sem jön jól, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is ellenőrzést rendelt el, a jamaicai kormányt kérte fel, hogy világítsa át a szervezetet. Azt is belengették, ha nem látnak együttműködési szándékot, nem engedik indulni az ország atlétáit az általuk felügyelt versenyeken. A fenyegetőzés némileg érthetetlen, a sztáratlétákat a WADA és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) is rendszeresen ellenőrzi. Ha eddig nem buktak meg, nemcsak a jamaicai tesztekkel van a baj.

A Nemzetközi Olimpiai Bizotság elnöke, Thomas Bach is úgy véli, a zéró toleranciát kell követniük doppingügyekben. „A WADA-kódex nagyon világosan fogalmaz. Azok az országok, amelyek nem felelnek meg neki, kizárhatók a versenyekről, beleértve az olimpiát is.”

Usain Bolt is úgy érzi, teljesen elfogadhatatlanok ezek a lépések. „Elterjedt az a szóbeszéd,, hogy eltiltják Jamaicát, ha nem hozza rendbe a doppingellenes tevékenységét. De figyelmeztetem őket, jól gondolják meg, miket beszélnek. Mert ha ilyeneket hallanak a szponzoraim, mondhatják: miért támogassunk téged, ha nem is futsz az olimpián? Ez sok pénzembe kerülhet, szóval nem így kéne kezelni ezt az egészet."

A Bolt mellett szintén a 2013-as év atlétájának választott Shelley-Ann Fraser-Pryce még inkább kikelt, azt is lehetségesnek tartja, hogy addig nem fut versenyen, míg a jamaicai szövetség jelét nem adja, hogy kiáll atlétáiért. Szerinte igaztalanul támadják őket, a pozitív doppingesetek is azért vannak, mert nem kapnak elég odafigyelést, orvosi felügyeletet, táplálkozási szakembert a fiatal atléták. Úgy véli, akik megbuktak, azok nagy többsége szennyezett táplálékkiegészítőt szedett be, nem szándékosan doppingoltak.

A BBC egy helyi doppingellenőrt is megkérdezett, mit gondol, de Paul Wright nem hisz abban, hogy minden véletlenen múlna, szerinte csak a jéghegy csúcsát jelentik a közelmúlt pozitív doppingesetei.

A WADA látogatása és felülvizsgálata után azért biztató ígéretek hangzottak el. A jamaicai sportminiszter vállata, hogy 600 ezer dollárosra emeli a JADCO költségvetését, amiből újabb doppingellenőröket is képeznek, a tesztek számát pedig 300-ról 400-ra növelik. Hogy valóban hatékony legyen a munka, a Lance Armstrongot megbuktató Travis Trygart is felajánlotta az Amerikai Doppingellenes Ügynökség segítségét.

Jamaica kimászni látszik a balhéból, de Kenya nagyobb veszélyben van, 2012 januárja óta 19 atlétájuk bukott meg doppingvizsgálaton, és egyes feltételezések szerint igen elterjedt a tiltott teljesítményfokozók használata a kelet-afrikai országban. Van, aki állítólag meg egyenesen azért utazik oda, hogy a világtól eldugott magaslati edzőtáborban doppingszereket is kipróbálhasson.

A WADA elégedetlen is az ott folyó munkával, úgy véli, az utóbbi évben nem sok változás történt, neki sem álltak felülvizsgálni a doppingellenes tevékenységet.

A kenyai szövetséget márt a 800-as világcsúcstartó David Rudisha is felszólította, hogy minél előbb tegyenek már valamit, mert így mindannyiukat megbélyegzik.