Négy éve titkolnak egy súlyos állításokat megfogalmazó doppingtanulmányt

2015.08.16. 12:28

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) megakadályozta egy olyan 2011-es felmérés nyilvánosságra hozatalát, amely azt bizonyítja, hogy az világbajnokságon induló atléták körülbelül egyharmada doppingolt, állítja a brit Sunday Times és a német ARD.

A tegui világbajnokságon a Tübingeni Egyetem munkatársai bizalmasan kezelt interjúkat készítettek az ott induló atlétákkal. A felmérésből az derült ki, hogy az 1800 sportoló közül 29-32 százalék sérthette meg a doppingszabályokat a megelőző egy évben.

Fotó: Mark Ralston

„Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a dopping továbbra is rendkívül elterjedt az élsportolók körében, és ez javarészt ellenőrizetlen maradt a bevezetett biológiai útlevél program ellenére is" – áll a tanulmány összefoglalójában.

A tanulmány vezető szerzője, Rolf Ulrich azt állítja, hogy az IAAF akadályozta meg, hogy nyilvánosságra kerüljenek ezek az adatok. Egy hónappal az elkészülte után titoktartási nyilatkozatot írattak alá a szerzőkkel.

Az IAAF azt közölte, hogy azért nem hozták nyilvánosságra a tanulmányt, mert még tárgyaltak róla a megrendelő Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel és a szerzőkkel.