Eszter, Eliza
14 °C
19 °C

Az atlétikában kitört a hidegháború

2016.03.07. 09:28

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) bejelentette, hogy az orosz doppingbotránnyal összefüggésben újabb ügyeket vizsgál.

 A botrányt kirobbantó ARD német közszolgálati televízió legújabb, vasárnap sugárzott dokumentumműsorában elhangzott, hogy a korrupcióval és doppingvétséggel vádolt orosz edzők közül többen az eltiltásuk ellenére továbbra is tiltott szerekkel látják el sportolóikat, írja az MTI.

Példaként két edző, Vlagyimir Mohnyev és Vlagyimir Kazarin neve elhangzott az adásban.

Kazarin abszolút hülyeségnek nevezte az elhangzottakat. Szerinte ezzel azt akarják biztosítani, Oroszország ne lehessen ott az augusztusi, riói olimpián. „Szándékosan elhúzzák az eljárást, egészen addig, amíg meggyőződhetnek róla, hogy nem versenyzünk az olimpián. Nagyon kevés időnk maradt" – vélekedett Kazarin.

A 800 méteres síkfutók eltiltott edzője kijelentette:

Az amerikaiaktól érkező politikai igény áll az ügy hátterében. Az Egyesült Államok irányítja a politikát és a sportot. A 2013-as világbajnokságon az oroszok hét aranyérmet nyertek. Ha minket eltiltanak, ezek közül mindegyik az amerikaiaké és a briteké lesz"

– mondta Kazarin.

Az IAAF a dokumentumfilmben látottakra reagálva kijelentette, hogy munkacsoportja megvizsgálja annak tartalmát, és megvitatja az orosz szövetség (VFLA) vezetőivel. Az eseti bizottság vezetője, Rune Andersen hozzáférhet az ARD hanganyagaihoz és filmfelvételeihez.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva kritizálta a német tévétársaság vasárnapi adását. Közölte, hogy már kezdetét vette a reformfolyamat az orosz atlétikában, ezért a dokumentumműsor legújabb részét feleslegesnek tartja. Mint kifejtette: szerinte ezzel akarják befolyásolni azokat, akiknek majd döntést kell hozniuk az oroszok eltiltásának megszűntetéséről.

A politikus a Reuters brit hírügynökség érdeklődésére már árnyaltabban fogalmazott, de megjegyezte: felettébb érdekes, hogy a német állami televíziót ennyire aggasztja az oroszországi helyzet. "Ezek megint kiragadott tények, amelyekkel a közvélemény megtévesztésére törekednek. Hatalmas ország a miénk, 83 régióval. Lehetséges, hogy valahol tényleg dolgozik egy eltiltott edző, de biztosan nem a válogatott mellett, hivatalos eseményeken" – mondta Mutko.