Észak-Korea a csalás nagymestere?

2016.05.12. 15:19

Az már nem egyszer fordult elő, hogy egy maratonista úgy akart versenyt nyerni, hogy csak a táv egy részét tette meg, de van, aki kevesebbel is beéri. Két észak-koreai futó a phenjani versenyen csak azért vágta le a táv egy részét, hogy meglegyen az olimpiai részvételhez szükséges szintidejük. Egy hónappal a verseny után állt elő furcsa sztorikkal egy ügynök.

A phenjani maraton egyre népszerűbb, mert Észak-Korea erre a versenyre külföldi futókat is beenged, de az elit atlétáknak van miért háborogni. A még áprilisban rendezett versenyen elég furcsa körülmények között dőlt el már a győzelem is.

A versenyben az etióp Ketema Bekele Negassa vezetett, de nem sokkal a vége előtt, rossz irányba fordult az egyik felvezető autó, egy bíró sem segített a stadionnál a futónak. Jóhiszeműen követte a kocsit, csak a nézők kiabálásából jött rá, hogy nem a cél felé tart. Mire visszafordult, megelőzte őt a helyi Pak Chol-gwang. 

IMG 5799
Fotó: pyongyangmarathon.com

Ez akár véletlen is lehetett, de egy másik esetet már nehéz lesz kimagyarázni. A versenyen részt vevő afrikai futók többségét menedzselő Dewald Steyn szerint a negyedik és ötödik helyen záró  Ra Hyon-ho és Ri Kwang-bom a táv rövidítésével kerülhetett csak élre.

Steyn 30, míg fia 35 kilométernél állt maraton közben, és figyelték, hogyan alakul az élboly. 35-nél Negassa, Morris Murethi Mwange, Pak Chol-gwang, Kevin Pangisio és Cephas Paipamire haladt elől. Mögöttük úgy száz méterrel futott Ra és Ri.

A célba azonban már a negyedik és ötödik helyen érkeztek meg Pak, Negassa és Mwange mögött, mindketten a 2:19:00-s riói szintidőn belül (2:15:45 és 2:16:25) értek célba, miközben Pasipamire és Pangisio azt mondta, hogy a pályán nem előzték meg őket. 

Steyn óvott, de nem kapott elfogadható magyarázatot, sokáig egyáltalán nem válaszoltak a leveleire. A szervezők azt mondták, a chipes időmérés segítségével kiderítik mi történhetett. Három hét után közölték vele a fent említett időeredményeket, de a gyanút csak erősítette, hogy Pangisiónak és Pasipamirének is 2:17:00-t mértek, miközben a két futó között jó ötven méter volt a különbség.