A doppingoló futó megpróbálja megmenteni Usain Bolt olimpiai aranyát

2017.02.16. 11:05

Ügyvédje szerint benyújtotta fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) Nesta Carter jamaicai sprinter, akit utólag kizártak a 2008-as pekingi olimpiáról, doppingesete miatt pedig nemcsak tőle, hanem a csapat többi tagjától is elvették a 4x100-as váltóban szerzett aranyérmüket.

Stuart Simpson, a versenyző jogi képviselője azt mondta: betartották a formai szabályokat, a határidőt, és a fellebbezés megérkezett a CAS-hoz. A döntés kihirdetésének időpontja egyelőre nem ismert.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) január 25-én jelentette be hivatalosan, hogy a 31 éves Carter pekingi mintájának újraelemzése pozitív eredménnyel zárult, a szakemberek a stimulánsok közé tartozó metilhexaneamint találtak a vizsgálatok során.

Jamaica kizárása egyrészt azt jelenti, hogy a pekingi sprintváltó aranyérmese Trinidad és Tobago lett Japán és Brazília előtt, másrészt pedig, hogy Usain Bolt olimpiai aranyainak száma kilencről nyolcra csökkent, mert ő is tagja volt a Pekingben győztes váltónak. (MTI)