Salamon
6 °C
14 °C

Ki tud gyorsabban futni két kocsma között?

GettyImages-540022033
2017.04.16. 12:09

Mostanában sokat beszélnek arról, hogyan lehetne izgalmasabbá és több nézőt vonzóbbá tenni az atlétikát, pedig nincs szükség nagy ötletekre. Ezt bizonyítja az ausztrálok húsvétkor megrendezett versenye, a Stawell Gift is, ahol a futást keverik a szerencsejátékkal és a hendikeppel 1878 óta.

Egykor a futás is sokban hasonlított egy kocsmasporthoz, ahogy mondjuk a szkanderben vagy sörivásban egyik legény kihívta a másikat, és amelyik győzött, vitte a nyereményt. A Stawell Gift is a virtuskodásból született az ausztráliai aranyláz végén. Az eredetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a klasszikus versenytáv, a 130 yard két sheffieldi kocsma közötti távolságból született a legendák szerint.

Ausztráliában az 1860-as években lett egyre népszerűbb a futás, legtöbbször aranybányászok versenyeztek egymással a tucatszám rendezett fesztivál jellegű eseményeken a bányatulajdonosok vagy helyi potentátok által felajánlott aranyrögökért.

A díjak sokakat megmozgattak, amivel a trükközések is megszaporodtak. Futók indultak álnéven, vagy korábbi eredményeiket eltitkolva, miközben a versenybírókat is egyre többször megkenték. Ez vezetett ahhoz, hogy egységes szabályrendszerbe foglalták ezeket a futóversenyeket. A második világháborúig meredeken emelkedett a Stawell Gift és a hasonló futamok népszerűsége, de négy év kihagyás után értelemszerűen visszaesés következett.

A Stawell Gift legalább annyira ausztrál dolog, mint a birkanyírás, de az életben maradásához az is kellett, hogy a helyi bajnokok mellett világszerte ismert atléták is versenyezzenek. Az 1960-as években éppen emiatt hívtak meg egykori olimpikonokat, mint a később amerikaifutballistaként ismertté vált Bob Hayest vagy a Tokióban 800 méteren negyedik Alan Simpsont, majd az elmúlt évtizedek ismert sprinterei közül többen, mint a 100-on világcsúcsot is tartó, jamaicai Asafa Powell, vagy a világbajnok Kim Collins, Jon Drummond és Nesta Carter is elindultak. Egyikük sem tudott nyerni, a hendikep a gyengébb futókat segíti. A rendszeren annyira kiakadt 1992 olimpiai bajnoka, Linford Christie, hogy reményfutama után feldúltan autóba vágta magát, és elhúzott a helyszínről. Később persze kiderült, hogy az idejével bejutott volna az elődöntőbe.

A legnagyobb szám persze mégis az volt, amikor az ausztrálok 400-as olimpiai bajnoka, Cathy Freeman óriási hátrányból küzdötte fel magát az első helyre. A 130 yard, illetve 1973 óta 120 méteres klasszikus táv mellett 400-on, 800-on és 1600-on is írnak ki versenyeket, sőt a minden korosztályt célzó háromnapos fesztiválon ma már több mint 60 szám van.

A Stawell Gift a lóversenyekből is merített. A futamok itt is hendikepesek, csak nem súlyt pakolnak a könnyű futókra, hanem a leggyorsabbak előnyt adnak a többieknek. A 120 méteres futamon ez akár tíz méter is lehet, a hosszabb távokon még több. Az alapelképzelés szerint a jól kiszámított előnyökkel mindenki egyszerre zúdul be a célba. Ez azonban csak a legritkább esetben jön össze.

A futók abban is hasonlítanak a zsokékra, hogy a verseny szponzorai által adott, leginkább zsákra hasonlító csillogó mezekben sprintelnek, de nem műanyag borításon, hanem hagyományosan gyepen, madzaggal elválasztott sávokon vágtáznak. Minta nem telt volna el több mint száz év.

A lóverseny a fogadási rendszerben is visszaköszön, ahogy kihirdetik a hendikepeket, máris kiszámolják a futók oddsait, amelyek az előfutamok után jelentősen megváltozhatnak. Sokszor van ebből vita, mert pár nap alatt néhány futó lehetetlennek tűnő javuláson megy keresztül. A hendikepeket korábbi versenyek alapján határozzák meg, és többször felmerült a gyanú, hogy valaki direkt lassan fut, hogy a Stawellen aztán arathasson, akár a magas oddsa miatt is. Nem egyszer büntették már meg utólag a végső győztest ezért.

GettyImages-539539827

A sport hőskorában még élesen elkülönült az amatőr és a profi világ, mivel a Stawellen mindig is sok pénzt osztottak, értelemszerűen az utóbbihoz tartozott. Csak nagyon későn vált nyitottá a viadal. 1986-ig olyan aktív atléták nem is indultak rajta, akik olimpiákon vagy más nemzetközi versenyeken vettek részt. Így gyakran az ausztrál futballból átránduló játékosok vagy született tehetségek lettek a bajnokok. A legelső győztes, Bill Millard például állítólag úgy készült fel, hogy kengurukat üldözött. Első helyéért 20 fontot kapott, a mostani győztesek viszont már 40 ezer ausztrál dollárt (8,9 millió forint) vihetnek haza. Ennyiért érdemes két kocsma között is gyakorolni.