Usain Bolt megsérült élete utolsó versenyén

GettyImages-830818744
2017.08.12. 23:04

A világbajnokság szombati programjában két kiemelkedő futó búcsúzott el a pályaatlétikától, de sem Usain Boltnak, sem Mo Farah-nak nem sikerült álomszerűre  a befejezés. Boltté  egyenesen tragikus és fájdalmas lett. 

Boltot a 4x100-as váltó döntőjében lehetett utoljára látni. A jamaicai sprinterek közel egy évtizede domináltak, világcsúcsokat is futottak váltóban, de az idei vb-n nagyot égtek. Sem a női, sem a férfi vonalon nem tudtak nagy eredményeket felmutatni, Bolt egyéni bronza és a 110 gát aranya emlékeztetett a korábbi sikerekre. Jön egy egyelőre nem átütő új generáció, a régiek meg szenvednek. Bolt mellett most nem volt annyi klasszis sem a csapatban, nem számíthatott például Asafa Powellra sem, így kellett volna nagyot alakítania a 2008 óta verhetetlen csapatnak.

GettyImages-830818834

A döntőben az előzmények ellenére jól kezdett a jamaicai váltó, a gát világbajnoka, McLeod első emberként jól hozta a botot, Forte is az élen maradt, maj Blake is egész jól tartotta magát. Bolt is egész kedvező pozícióban kezdte meg az utolsó egyenest. A harmadik-negyedik helyről kellett volna előre törnie, de úgy 50 méter után szétesett a mozgása, bicegni kezdett, majd el is esett, valószínűleg a combhajlítója sérült meg. A célba be sem tudott futni.

Az egészségügyi csapat Boltot kerekesszékben próbálta meg lehozni a pályáról, de a sprinter nem fogadta el ezt a segítséget, inkább lesántikált a csapattársai által támogatva.

A döntő után csapattársa, Forte nyilatkozott: „Nekünk sem mondta el pontosan, mi lett vele, talán húzódás vagy egy görcs. Elnézést kért, de mi mindannyian tudjuk, a sporttal járnak ezek a sérülések."

Bolt egyik riválisa, az idén a százat nyerő Justin Gatlin szerint a sérülésért egyértelműen a londoni hűvös idő a felelős, és a versenyprogram kialakítása is.  „Megértem, hogy elég hamar fel kell készülnünk, de úgy hiszem, túl hamar vettük le a ruháinkat. Kicsit hideg van itt, azt hiszem, ezért jöhetett a görcs."

A vb médiacsapatának nyilatkozó csapatorvos, Kevin Jones már konkrétumot is tudott mondani: „Görcs volt a bal combhajlítójában, de rengeteg fájdalom abból eredt, hogy elvesztette a versenyt. Az elmúlt három hét kemény volt neki. A legjobbakat reméljük."

A 4x100-at a remek váltásokat bemutató britek nyerték a világ idei legjobb idejéval az amerikaiak előtt. A harmadik helyre a japánok jöttek be.

Farah ezüsttel búcsúzott

A brit Mo Farah bár elég nagy favorit volt, csak második lett ötezer méteren. Persze így is elképesztő sorozata volt, a vb-kről hat aranya és két ezüstje volt, és közben két olimpiáról négy aranyat is elhozott.

Farah a tízezret elég könnyedén hozta, de ötezren már nem volt elég a nagyon erős hajrája. Egy gyors négyszáz után eléggé visszaesett a tempó, az első háromezer méter után a hirtelen élre álló, 10-15 métert előnyt szerző Tiernan vitt életet a futamba. Az ausztrált aztán megfogták a boly élén futó Farah vezérletével, de az utolsó kört eltaktikázta a brit. Két etióp futó lépett fel mellé, majd vágott be elé, akik egy nagyon kemény kétszáz méterrel pár lépés előnyt is összehoztak. Az utolsó kétszáz általában Farah-é, de most nem volt esélye kibújni időben az etiópok mögött, hiába hajrázott az etióp Muktar Edrist már nem foghatta meg, ezüstérmes lett. A harmadik helyen a szintén nagyot sprintelő amerikai Paul Chelimo érkezett.

Farah nem vonul vissza, csak a pályaatlétikával hagy fel, az utcai versenyeken, és valószínűleg a nagy maratonokon még sokszor láthatjuk.

A női 100 gáton amerikai dominancia mutatkozott, mind a négy versenyzőjük bejutott a döntőbe, de végül csak egy érmet szereztek. Legtöbbet a világcsúcstartó Kendra Harrisontól lehetett várni, de ahogy az elődöntőben, most nagyon elszúrta futását, hiába rajtol jól, sorra rugdosta le a gátakat. A mellette induló Sally Pearson viszont nagyon szép technikával és sebességgel haladt, a fél távnál már tisztán vezetett, és meg is tartotta előnyét a két súlyos sérülés után a legmagasabb szintre visszatérő ausztrál, aki kisebb sokkot is kaphatott győzelme miatt. Magán kívül ugrált és futkározott miután beért a célba. A második helyet az amerikai Dawn Harper Nelson szerezte meg, harmadikként a német Pamela Dutkiewicz futott be. Harrison csak a negyedik lett. 

A női magasugrásban papírforma eredmény született, a címvédő orosz Marija Laszickene elég magabiztosan győzött. 197 centiméterig mind az öt magasságot elsőre vitte, 199-en ugyan hibázott, de aztán 201 és 203 centin is simán átment. Az 199-ig minden elsőre átugró Julija Levcsenko az utóbbi magasság állította meg, és lett ezüstérmes 201 centis új egyéni csúccsal. A lengyel Kamila Liwcinko sem ugrott még ilyen jól idén, 199 centivel lett harmadik.

A női 4x100-as váltó nem volt annyira drámai, mint a férfiaké, az amerikai csapat utolsó futója, a százas bajnok Tori Bowie nagyon meggyőzően utasított mindenkit maga mögé, a britek itt ezüstöt szereztek, a jamaicaiak bronzot.