Semenya elbukta a fellebbezést tesztoszteronügyben

2019.05.01. 13:19

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a dél-afrikai Caster Semenya fellebbezését, amelyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályozása miatt adott be, írja az MTI.

A CAS indoklásában megállapította, hogy a szabályozás diszkriminatív, ugyanakkor a vizsgált dokumentumok és bizonyítékok alapján erre a diszkriminációra szükség van ahhoz, hogy a női atlétika érintett versenyszámainak igazságossága megmaradjon.

Az IAAF olyan szabályt vezetett be, amely gyógyszerszedésre kötelezte a túl sok férfi nemi hormonnal rendelkező nőket. Egy kutatás azt mutatta ki, hogy a magas tesztoszteronszintű nők egyértelmű versenyelőnyben vannak. A tanulmány szerint ez az előny nem minden atlétikai számnál jelentkezik, így a 400 méter és az egy mérföld közötti távon indulókra szűkítették le azt a kört, akiknek mesterségesen kéne szabályozniuk a hormonszintjüket. 

A 800 méteres síkfutásban kétszeres olimpiai bajnok és háromszoros világbajnok Semenyát 2009 óta folyamatosan támadják, sokszor versenytársai is arról beszélnek, hogy egy férfi ellen futnak. A dél-afriai sportolót nemi vizsgálatokra is kötelezték. Korábban is volt már olyan időszaka, amikor gyógyszert szedett hiperandrogenizmusára.

Az IAAF már 2015-ben szabályozni akarta a helyzetet, de akkori kísérletét éppen a CAS hiúsította meg az indiai Dutee Chand fellebbezésének helyt adva. Tavaly márciusban azonban az IAAF tanácsa jóváhagyta az új szabályt, mivel egy 2017-es - az IAAF és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából készült - tanulmány bizonyította, hogy a magas tesztoszteronszintű nők jelentős előnyt élveznek a pályán a riválisokkal szemben.

A mostani ítélet azt jelenti, hogy

a magasabb tesztoszteronszintű sportolóknak egy héten belül el kell kezdeniük a gyógyszeres kezelést, ha rajthoz szeretnének állni a szeptemberi dohai világbajnokságon.

A későbbiekben még szigorúbb lesz a szabályozás, ugyanis az érintett atléták csak akkor indulhatnak az IAAF versenyein, ha előtte hat hónapig folyamatosan az előírt érték alatt volt a tesztoszteronszintjük. Az idei vb-re a CAS hosszadalmas döntéshozatala miatt különleges engedményt kapnak.

Az ítéletet szerdán bejelentő CAS február közepe óta vizsgálta Semenya beadványát, amelyet korábban az "az egyik legjelentősebb ügyének" nevezett, ugyanis "a döntésnek széleskörű következményei lehetnek nemcsak az atlétika, hanem a sport jövője szempontjából is".