Szlovák ellenféllel mérkőzik Erdei Zsolt

2001.08.31. 12:15
Eldőlt, hogy szlovák ökölvívóval mérkőzik szombaton Erdei Zsolt. A berlini összecsapáson az a Julius Gal lesz az ellenfele olimpiai bronzérmes versenyzőnknek, aki eddigi harminc profi boksz meccséből mindössze négyet nyert meg. Erdei az Index érdeklődésére elmondta, hogy nem célja a kiütés, a lényeg, hogy megszerezze újabb profi győzelemét.
Hetedik profi mérkőzésen lép szorítóba Berlinben félnehézsúlyú ökölvívónk, Erdei Zsolt. A szeptember elsején, szombaton megrendezésre kerülő, és hat menetig tartó összecsapáson ellenfele Julius Gal lesz Szlovákiából, aki 30 mérkőzéséből 4 győzelmet (3 KO) és 26 vereséget könyvelhetett el. Olimpiai bronzérmesünk eredetileg szeptember 15-én Dariusz Michalczewski gáláján öklözött volna, de az Universum világbajnokának sérülése miatt törölték az eseményt.

Erdei: "Gal kitartó, rakkolós, masszív versenyző"

Erdei Zsolt
Erdei elmondása szerint nagyon örült az újabb találkozónak, hiszen minden egyes mérkőzés jó felkészülési lehetőséget jelent a jelentősebb összecsapások előtt. Amatőr világbajnokunkat nem zavarja, hogy mindössze egy nappal vált ismertté az ellenfél személye, hiszen a szlovák fiú is most tudta meg, hogy vele kell bokszolnia, így egyenlő esély volt a felkészülésre.

"Bár valóban csak most tudtam meg, hogy Gal lesz a következő ellenfelem azért sikerült némi információt beszerezni róla, mivel az Universum csapatától már többen bokszoltak ellene. Elmondásuk szerint, nem fergeteges a pali, simán meg kell nyernem a mérkőzést. Viszont nagyon kitartó, rakkolós, masszív versenyző, akit nehezen lehet kiütni"- értékelte ellenfelét Erdei.

"Madár" nem törekszik minden áron kiütésre

Madár egyébként nem törekszik kiütésre, mint mondta "ezúttal is a győzelem a lényeg". Óvatosságra inti az a tény is, hogy eddig még- az edzéseken kívül- sohasem bokszolt hat menetet végig, így az erejét is jól be kell osztania. Nem akarja minden áron túlságosan gyorsan befejezni a mérkőzést, mert ha ez nem sikerül, akkor a mérkőzés végén esetleg bajba kerülhet.

Erre a természetesen aligha kerül sor, és az előzetes esélyek alapján Erdei megszerzi hetedik profi győzelmét, amely utat nyithat egy címmérkőzés felé. Győzelme esetén még két-három felhozó meccset kell vívnia, és utána már valóban következhet a várva-várt címmérkőzés.