Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hol hibázott Kokó?

2002.03.03. 22:56
Kovács István úgy érzi, nem tudna már olyan szinten öklözni, hogy újra világbajnoki cím közelébe kerülhessen. A magyar ökölvívósport egyetlen profi világbajnoka vasárnap este az RTL Klub Boksz klub című műsorában nyilatkozott arról, miért döntött a visszavonulás mellett.
Kovács úgy érzi, kevesebbet kockáztat azzal, ha befejezi pályafutását, mint ha folytatja. Nem ábrándult ki az ökölvívásból, még most is a világ egyik legnagyszerűbb sportjának tartja.

Mint olimpiai bajnokunk elmondta, felesége nagyon örült a bejelentésnek, számára néha már terhes volt a népszerűség. Kokó úgy érzi, már nem tudna úgy felpörögni, ahogy annak idején edzője, Szántó Öcsi bácsi tanította, és nem tudna visszakerülni a csúcsra. Sőt, egyre inkább távolodni érezte magát attól a szinttől. "A célokig, amelyeket kitűztem magam elé, amikor folytattam a júniusi vereség után az ökölvívást, nem jutottam el" - mondta Kokó.

Lehetett volna erőszakosabb

Az Univerzum hiába ígért számára gyors címmeccset a júniusi vereség után, az sehogyan sem akart összejönni. Sőt, egyre furcsább dolgok történtek, például január 15-én szóltak neki, hogy február 9-én európa-bajnoki címmeccset vívhat. Erre még edzője, Fritz Sdunek is azt mondta, hogy szakmai képtelenség, hiszen nincs azaz ökölvívó, akit három hét alatt fel lehet készíteni. Hiába kérték, hogy legyen később a meccs, az újabb hónapokat jelentett volna.

Kovács István úgy érzi, ő is hibás volt, hiszen ha kicsit erőszakosabb, talán létrejöhetett volna hamarabb a címmeccs. Azonban jól érezte magát itthon, nem sok kedve volt visszatérni Hamburgba, nem gondolt túl jószívvel az ottaniakra, inkább a civil élet felé fordult.

Eljárt az idő

"Nem is tartózkodtam állandóan Hamburgban, mint korábban, ráadásul nem akartam az asztalra csapni, hogy minél előbb meccset akarok. Hiába működik jól az Universum menedzselési stratégiája, az én lelkiállapotomban ez nem volt megfelelő" - fűzte hozzá. "300 amatőr és 22 profi meccsem tapasztalatából mondom, eljárt az idő. Nem szégyen ezt kimondanom. Nem valószínű, hogy tovább tudnék fejlődni, jöjjenek a fiatalok."

Arra a kérdésre, hogy miért nem a csúcson hagyta abba, csak annyit mondott, kevés azaz ember, aki olyankor képes tisztán látni, és befejezni. A jövőjével kapcsolatban elmondta: sok lehetősége van, több irányban is próbálkozik. Tovább folytatja tanulmányait, május közepén megnyitja éttermét, és valószínű, hogy hamarosan a médiában folytatja, és a képernyőn - lehet találgatni, hogy melyik csatornán! - láthatjuk viszont.