Mária
-6 °C
-2 °C

Michalczewski huszonkettedszer

2002.09.15. 15:18
Dariusz Michalczewski ismét megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú övét a Braunschweigben - hétezer néző előtt - rendezett profi gálán. A 34 éves lengyel ökölvívó a tizedik menetben technikai k.o-val győzött a jamaicai Richard Hall ellen. Las Vegasban Oscar de la Hoya Vargast verte, utóbbit kórházba szállították.
A két öklöző Kokó visszatérésekor tavaly decemberben már találkozott Berlinben egymással, és akkor a tizenegyedik menetben vetett véget a mérkőzésvezető a küzdelemnek, mert Hall szeme már annyira be volt dagadva, hogy szinte ki sem látott rajta. Egyébként rendkívül kiegyensúlyozott mérkőzés volt, és Hall úgy érezte: itt az ideje a visszavágásnak.

Michalczewski már nem látott a bal szemére

Michalczewski életében másodszor szülőhazája fehér-piros zászlajával vonult a ringbe, ahol most is egy igen látványos mérkőzést vívott Hall-lal, ám most neki repedt fel korán - az első menetben - a szemhéja, ám mindez korántsem zavarta. Űzte-hajtotta riválisát, igaz olykor nagy pofonokat kapott ő is.

A tizedik menetben aztán, amikor már Michalczewski bal szeme szinte teljesen eltűnt, döntésre vitte a dogot, és hatalmas rohamba kezdett. Ennek végén - a szakemberek szerint túlzottan hamar - a bíró beszüntette a küzdelmet, így a félnehézsúlyú bunyós huszonkettedszer is megvédte a WBO világbajnoki címét. (47. meccsén maradt veretlen.)

Kokó ellenőrként volt jelen

A mérkőzésen világbajnokunk, Kovács István ellenőrként lehetett jelen, illetve az eredményhirdetésnél ő tehette fel a megvédett övet barátjára, Michalczewskire. Erdei Zsolt másik klubtársa, Artur Grigorjan is véghez vitte ezt a bravúrt a könnyűsúlyúak között, ő az olasz Zoffnál bizonyult jobbnak.

De la Hoya újabb világbajnoki címe

Még nagyobb érdeklődés - 12 ezer néző - kísérte Las Vegasban a nagyváltósúlyú Oscar de la Hoya és Fernando Vargas összecsapását. Előbbi a WBC, utóbbi a WBA világbajnoka. A két mexikói származású ökölvívó találkozója a hatodik menetig kiegyenlített mérkőzést hozott. Ekkor már mindketten megsérültek, De La Hoya orra vérzett, Vargas szemöldöke pedig felszakadt.

A folytatásban egyre inkább de la Hoya került fölénybe, és a tizenegyedik menetben technikai KO-val nyert, ami harmincötödik győzelme volt egyben. A sikerért 14 millió dollárral lett gazdagabb. Vargast a meccs után - megfigyelésre - kórházba szállították.