Elkapták és elájult

2003.01.12. 14:57
Kokain birtoklás miatt eljárást indítottak, de nem tartóztatták le az unokatestvérénél tartózkodó Johnny Tapia korábbi profi boksz világbajnokot. A még tavaly is aktív pehelysúlyú bajnok hazament, és minden átmenet nélkül elájult. Állapota válságos.
Kábítószer-birtoklás vádjával eljárást indítottak Johnny Tapia profi ökölvívó ellen. A WBA és a WBO korábbi ötszörös pehelysúlyú világbajnoka éppen unokatestvérénél tartózkodott, amikor megjelentek a rendőrök és házkutatást tartottak. A rokon tiltott fegyverviselés, míg a lakásban lévő harmadik személy kokainbirtoklás miatt került korábban összetűzésbe a hatósággal, de egyelőre őket sem vették őrizetbe.

Tapia együttműködött a kollegákkal - mondta Jarrod Lyman rendőrfőnök. - Nem tartóztattuk le, az eljárás alatt szabadlábon védekezhet. A bokszoló azonban jobban járt volna, ha helyből beviszik a rendőrségre.

Tapia hazaérkezése után egyszer csak megszédült, elesett, és úgy beütötte a fejét, hogy azonnal elájult. Felesége szerint Johnny ugyan lehangolt volt, de semmi sem utalt arra, hogy rosszul érezné magát. A 35 éves klasszist kórházba szállították, de egyelőre kómában van. Az orvosok szerint állapota kritikus.

Az ökölvívó két éve kábítószer-túladagolással próbált öngyilkosságot elkövetni, de időben kórházba került és megmentették az életét. Utolsó mérkőzését tavaly november 3-án játszotta, amikor pontozással vesztett Barrera ellen.