Judit
3 °C
6 °C

Tysonnak egy perc sem kellett Etienne ellen

2003.02.23. 15:04
Mike Tyson 49 másodperc alatt kiütötte Clifford Etienne-t a Memphisben rendezett bokszgálán. Az amerikai fenegyerek következő ellenfele a brit Lennox Lewis lehet.
"Kiütöm Tysont már a negyedik menetben." "Nem lesz rá ideje, mert már a harmadik menetben kiütöm." Ezekkel a hangzatos kijelentésekkel készült a két börtönviselt nehézsúlyú öklöző, Clifford Etienne és Mike Tyson a magyar idő szerint vasárnap hajnalban lejátszott összecsapásra.

Egy percig sem tartott

Nos egyikük sem találta el a K.O. pontos bekövetkeztét és emiatt minden bizonnyal "Iron Mike" volt szomorúbb, hiszen mindössze 49 másodpercet adott riválisának a ringben. A Tennessee állambeli Memphisben rendezett gálán Tyson - szokásához híven - agresszíven kezdett, de az első ütések elől Etienne még eltudott hajolni.

A 49. másodpercben aztán egy jobbhorog betalált, és a több mint 15 ezer néző legnagyobb bánatára ezzel véget is ért a találkozó, Etienne ugyanis padlót fogott és képtelen volt a folytatásra.

Lewis következik

A 36 esztendős Tysonnak ez volt az első meccse a tavaly júniusi Lennox Lewis elleni kiütéses vereség után. (Igaz ez is nehezen jött össze, hiszen többször is lemondta, majd végül mégis elvállalta.) Minden bizonnyal minden idők legfiatalabb profi világbajnokának a következő ellenfele is Lewis lesz. A tervek szerint ugyancsak Memphisben csapnának össze, június 21-én.

Tyson, - aki még soha nem veszített tét nélküli mérkőzésen - félszázadik győzelmét aratta 18 évvel ezelőtt kezdődő karrierje során. Az amerikai fenegyerek eddigi 43 kiütéssel megnyert meccséből ez volt a hatodik leggyorsabb a maga 49 másodpercével.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!