Két hét múlva: Klicsko--Lewis

2003.06.09. 21:40
A sérülés miatt visszalépett Kirk Johnson helyett az ukrán Vitalij Klicsko lesz Lennox Lewis ellenfele a június 21-i, Los Angeles-i ökölvívó gála nehézsúlyú címmérkőzésén.
Johnson pénteken edzés közben mellizomszakadást szenvedett, így Klicsko - mint a Boksz Világtanács ranglistáján az első számú kihívó - találkozhat a világbajnokkal. Télen még komoly vitát váltott ki, hogy Lewis az előzetes tervekkel ellentétben nem hajlandó kiállni az ukrán bajnok ellen, és a Tyson elleni visszavágót részesíti előnyben. (Még az is felmerült, hogy Klicsko egyesülete, a német Universum bepereli az angol klasszist.)

Lewis egyéves pihenő után tér vissza

A 37 éves Lewis legutóbb 2002. június 8-án Memphisben csatázott, akkor ősi riválisát, az amerikai Mike Tysont ütötte ki a nyolcadik menetben.

Lewis egyik menedzsere, Steve Brener szerint az ellenfélcsere nem befolyásolja különösebben a címvédő felkészülését. "Eddig is világbajnoki meccsre készültünk. A különbség annyi, hogy most egy kicsit erősebb rivális következik" - mondta.

Ketten együtt eddig hetvenkétszer nyertek

A kanadai származású Lewis profiként eddig 40 mérkőzést nyert (31 K.O.), kettőt veszített el és egyszer végzett döntetlenre. Klicsko mérlege: 32 siker (31 K.O.), egy vereség.