Lennox Lewis a visszavonuláson gondolkozik

2003.07.22. 10:57
A WBA világbajnoka Klicsko elleni "győzelem" után még visszavágót ígért, ma már azonban úgy érzi nincs több motivációja a profi bokszban, Klicskoról pedig lesújtó véleménye van. Ügynökei eközben Roy Jones Jr. menedzsmentjével tárgyalnak.
Egy hónappal ezelőtt rendezték a Lewis-Klicsko bokszmérkőzést a WBA szervezet nehézsúlyú világbajnoki övéért, amit az amerikai öklöző technikai K.O.-val nyert meg. Az Universum bokszolóját a hetedik menet előtt - szemhéjának felrepedése miatt - léptette le a játékvezető, pedig ekkor két ponttal vezetett.

Megígért majd eltusolt visszavágó

Klicsko a találkozó után úgy vélte, tudta volna folytatni a harcot, sőt, meg is tudta volna nyerni. Ellenfele ezt kétségbe vonta, majd kijelentette, ha megfizetik, akkor kész a visszavágóra, hogy megmutassa: a bal után Klicsko arcának jobbik felét is képes kidekorálni. Ebből később vita is kerekedett, miszerint a ringben megígért visszavágó után a sajtótájékoztatón már visszakozott Lewis.

A visszavágóminden idők legnagyobb bevételű összecsapását ígérte és úgy tűnt decemberben meg is rendezhetik a meccset. Lewisnak azt a feltételt szabta, hogy ellenfele szemét egy független orvos vizsgálja meg, hogy biztosan bokszolhat-e. Ha igen, ő készen áll a második meccsre.

Nincs több motivációja

A címvédő ma már azonban úgy véli , hogy nincs több motivációja, így lehet, hogy végleg visszavonul a profi boksztól. A beígért visszavágó sem tartja igazi kihívásnak, és elég rossz véleménye van Klicskóról.

Lewis szerint az ukrán hiába készült éveken át erre a találkozóra, amikor ott lett volna az esély, nem tudott élni vele. "Nem voltam igazán formában, és így is győzni tudtam. A szeme feletti rész pedig bármikor ismét szétnyílhat , így nem lenne értelme a meccsnek" - mondta az angol világbajnok.

Mi lesz Roy Jones-al

Lewis visszavonulására valójában még sincs komoly esély, hiszen úgy tűnik, hogy reális lehetőség nyílt a sokáig csak marketing trükknek tekíntett Roy Jones Jr. elleni mérkőzés . A két bokszoló menedzsmentje már tárgyalt is az összecsapásról, és ugyan anyagiakról még nem tudnak megállapodni, de nem állnak távol a megegyezéstől.