'Hagyd abba, Tigris'

2003.10.20. 19:11
A szombaton elveszített veretlensége után Dariusz Michalczewski úgy vélekedett: még nem tudja, mit hoz a jövő. A barátai, a gyerekei és a szakemberek egyaránt azt tanácsolják neki: vonuljon vissza.
Egyöntetű megdöbbenéssel fogadta a német sajtó valamint a szurkolók Dariusz Michalczewski Julio Cesar Gonzalez elleni vereségét. Michalczewski negyvenkilencedik meccsén talált először legyőzőre, így úgy járt, mint Larry Holmes, és ő sem volt képes beállítani Rocky Marciano veretlenségi rekordját.

A hetedik menet után semmit sem látott

A lengyel származású félnehézsúlyú címvédőnek, már a második menetben felrepedt a szemöldöke, és ezúttal elmaradt a szokásos nagy hajrája, amikor eddig rendre felőrölte ellenfelei erejét. A hatodik menet után tudatták Michalczewskivel, hogy hátrányban van. Klubjának elnöke, Klaus Peter-Kohl azonnal mondta is neki, hogy ennél több kell.

A "Tigris" azonban tompa volt, a hetedik menet után például azt mondta edzőjének, Fritz Sduneknek, hogy semmit sem lát. Ezt alátámasztandó a nyolcadik után nem a saját, hanem mexikói ellenfelének sarkához ment. A 35 éves Michalczewski ezt a sajtótájékoztatón úgy magyarázta, hogy nem hallotta a gongot, azért viselkedett olyan zavartan. (Az viszont újabb adalék lehet látásának fogyatékosságára, hogy a ringből kifelé jövet, kis híján orra bukott a lépcsőn.)

Négy menetben látták jobbnak Gonzálezt

Az amerikai és a kanadai pontozóbíró 116:112-es eredménye alapján könnyen kikövetkeztethető, hogy Gonzalez négy menetben jobb volt, mint riválisa. (Egy győztes menet 10:9-et ér, ha nincs leütés, és ezúttal nem volt.)

Michalczewski jövőjével kapcsolatosan eddig mindössze annyi biztos, hogy hamarosan Olaszországba megy pihenni. Ő maga úgy vélekedett, hogy korai még arról beszélni, felkészül-e esetleg a cím visszaszerzésére. Mindkét fia, a floridai vakáción lévő Michael és Nicola is arra kérte az apját, hogy hagyja abba. Barátja, Bruno Brodi még ennél is továbbment: szerinte lejárt az ideje a Tigrisnek. A szurkolók véleményét egyértelműen foglalják össze a lapok: "hagyd abba, Tigris". Michalczewski a meccs előtt azt hangoztatta, hogy ezen kívül még egyszer száll ringbe, aztán talkshow-t vezet.

Összeomlóban a birodalom?

Ős-riválisa, Rochigianni úgy gondolja, hogy korrekt volt a pontozás, és ha meg is verték jobban már "Dareket" - a Richard Hall elleni összecsapás után nem látott a bal szemére -, most nem ő volt a jobb. "Gonzalez pontosabban ütött" - összegzett, miközben a hamburgi publikum kifütyülte. (Az eredményhirdetés után is tüntettek.)A Bild az egész meccset tekintve úgy tudja: 339-szer talált a mexikói, míg a lengyel csak 236-szor. Az Universum klasszisai félév alatt veszítették el nimbuszukat. A fiatalabbik Klicsko, Vlagyimir márciusban szenvedett megalázó kudarcot, az idősebbik, Vitalij, Lennox Lewis ellen vitatott körülmények között maradt alul. Kohl maga is elismerte, hogy összeomolhat a birodalma. S hogy folytatni fogja-e a Tigris, arról csak annyit mondott: erről a kérdésről elsősorban neki kell határoznia. Hozzátette: igazán örült volna, ha sikerül a csúcsdöntés.

González a harmadik ellenfél-jelölt volt

Kohl a meccs előtt azt nyilatkozta: élete legnehezebb meccse előtt áll pártfogoltja. Az Universumra általában elmondható volt, hogy kockázatmentes meccseket választ menedzseltjeinek, ám a szurkolók felháborodtak a legutóbbi Klicsko-kamu után, mondván hülyének nézik őket. Jellemző, Gonzalez a harmadik kiszemelt volt csupán. Először Sven Ottkét szerették volna, aztán Glen Johnsont, majd úgy döntöttek: jöjjön Gonzalez, akinek eddigi hibátlan mérlegét a súlycsoport koronázatlan királya, a nehézsúlyba felhúzott Roy Jones csúfította el. Michalczewski nem volt rá képes.