Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Csábi Bettina megvédte világbajnoki címét

2004.11.06. 22:24
A szombati szentesi bokszgálán Csábi Bettina egyhangú pontozással győzte le angol kihívóját, Cathy Brownt, így megvédte világbajnoki címét. Nagy "Hóhér" József az IBF középsúlyú kisvilágbajnoki címét a második menetben elért KO-ja után hódította el.
Másfél hónappal Miló Viktória elleni győztes meccse után ismét ringbe lépett dr. Csábi Bettina a harmat- és a középsúly világbajnoka. Úgy volt, hogy az ellenfele a veretlen kenyai Zarruka Fatuma lesz, de végül az angol Cathy Brown jött el Szentesre, aki korábban a német Regina Halmichhal is megmérkőzött, és ha ki is kapott az egyik legjobban jegyzett bokszoló ellen, a harmadik menetben megrendítette.

Csábi kis híján kiütéssel nyert

A világranglistán első Csábi arra számított, hogy az első öt menet nagyon kemény lesz, és az angol mindent egy lapra feltéve fog kockáztatni egyszersmind támadni. Az eddig ötször vesztes, tízszer győztes angol azonban visszafogottan kezdett, így Csábi fölénybe kerülhetett. Egy menetet leszámítva irányította a találkozót, az utolsó, tizedik menetben pedig közel állt ahhoz, hogy kiütéses sikert arasson.

A pontozók is így látták, és a magyar jogásznő egyhangú győzelmet könyvelhetett el. Huszonkettedik sikere volt ez a magyar hölgynek, és eddig még egyszer sem kapott ki, jóllehet ezúttal némileg merev volt. Többet kellett volna pihennie, ismerte el edzője, Koller István, de sikeréhez kétség sem férhetett.

A finn kezdett jobban

A középsúlyú Nagy "Hóhér" József történelemírásra készült, hiszen már a hetedik meccsén kisvilágbajnoki címet szerezhetett, magyar profi ökölvívónak pedig ez a bravúr mindeddig nem sikerült. (Kokó, Erdei és Csonttörő is a tizenharmadik meccse után kaphatta meg a derekára az övet.)

Nagy nem kezdett jól a 37 éves finn Kai Kauramäki ellen, az első menetben nem találta riválisa gyors ütéseinek ellenszerét, sokat beszedett, és egyértelműen elveszítette az első három percet. A másodikban aztán váratlanul véget ért az összecsapás.

Nagy nyolcadik meccse is idő előtt ért véget

Első látásra nem is lehetett látni, hogy mi történt, csupán annyit, hogy a finn letérdel és kiszámolják. Aztán kiderült: egy balkezes csapott az előzetesen hat kilót fogyasztó finn jobb szemén landolt, és valószínűleg ezt nyitott szemre kaphatta. Ez az ütés annyira megviselte a finnt, hogy hetedik veresége következett be. (Tízszer nyert emellett.)

Nagy ugyanakkor nyolcadszor is nyert, és továbbra is hibátlan a mérlege, eddig valamennyi meccse idő előtt ért véget.

Hidvégi és Balzsay is nyert

Rajtuk kívül még két magyar profi bunyós lépett ringbe, a cirkálósúlyú Hidvégi harmadik meccsét nyerte meg. Hidvégi Angliában az angol Valery Idont múlta felül pontozással, a hatodik menet után. A felnehézsúlyú universumos Balzsay a második profi meccsét nyerte meg - Riesában szállt ringbe -, ellenfele a francia Mounir Sahli volt, aki a második menetig bírta az amatőrök között Eb-ezüstérmes magyar rohamait.