Mária
-6 °C
2 °C

Két magyar bokszoló is a WBA kisvilágbajnoka lett

2005.06.11. 21:00
A Felix-Promotion a nyíradonyi Harangi-csarnokban rendezte soros bokszgáláját. A bokszistálló három legjelentősebb öklözője közül Kovács "Vipera" Attila lépett először a ringbe és a harmadik menetben kiütötte az argentin Aladino Alanist, és megszerezte a WBA (Bokszvilágszövetség) kisvilágbajnoki övét. Nagy "Csonttörő" János magabiztosan, egyhangú pontozással nyerte soros felhozó meccsét, míg Nagy "Hóhér" József dél-afrikai ellenfele a hatodik menetig bírta, így a magyar öklöző a WBA középsúlyú kisvilágbajnoka lett.
A gála első címmeccsén Kovács "Vipera" Attila WBA (Bokszvilágszövetség) váltósúlyú kisvilágbajnoki övéért lépett ringbe. Ellenfele, az argentin Aladino Alanis, a meccset egy nappal korábban megelőző mérlegelésen úgy nyilatkozott, az első menetben felméri Kovácsot, a másodikban pedig kiüti.

Az argentin a második menetre ígért kiütést

Kovács eddigi tizenhárom összecsapása közül mindössze egyet veszített el, még 2002-ben. Legutóbb márciusban IBF ideiglenes nemzetközi bajnoki címéért rendezett összecsapáson technikai KO.-val nyert a fehérorosz Szasa Snip ellen.

A hetvenes évek Bundesliga frizuráját viselő "El Nino" (Kölyök) becenévre hallgató bokszoló az első menetben szinte el sem tudta találni magyar riválisát. A második három perc legelején Kovács elesett, szerencsére nem ütéstől, csak megcsúszott.

Kovács a harmadik menetben eldöntötte

A harmadik menetben továbbra is "Vipera" irányított, és a menet felénél egy bal horog-jobb egyenes-bal horog variáció után a padlóra küldte Alanist. Az eddigi harminc meccsén húsz győzelmet arató dél-amerikai hamar felpattant, de látszott, hogy nem tud megállni, így a mérkőzésvezető beszüntette a találkozót.

Decemberi kézsérülése óta mindössze egyszer lépett ringbe Nagy "Csonttörő" János, de a paksi bokszgála bombariadója sem akadályozhatta meg abban, hogy a negyedik menetben technikai KO-val legyőzze a tanzániai Said Chiddyt.

Ezúttal az orosz Jurij Romanovics várt rá felhozó meccsen, aki pályafutása tizenhat meccséből tizenkettőt idő előtt fejezett be. Csonttörő, aki eddigi huszonegy profi meccsét megnyerte, az első két menetben "csak" ismerkedett, a harmadik három percben aztán olyan verést adott az orosznak, hogy többen már mentőt hívtak volna, ő azonban folytatta.

A folytatás kiegyenlített küzdelmet hozott, enyhe magyar fölénnyel. Azonban hiába volt aktívabb Nagy, az orosz roppant mód bírta az ütést. A nyolcadik menet végére mindkét bokszoló alaposan elfáradt, de kétség sem férhetett, hozzá, hogy ki nyer. Ezt a pontozók is így látták, és egyhangú pontozással adták a meccset "Csonttörőnek".

'Hóhér' látványos bevonulása

Az est főmeccsének számító Nagy "Hóhér" József a dél-afrikai Andile Thsongolo ellen mérkőzött a WBA (Bokszvilágszövetség) középsúlyú címéért. A magyar bokszoló - aki eddig kilenc meccséből valamennyit kiütéssel nyerte - látványos show elemekkel, két hóhérral vonult be, míg ellenfele, aki nevetségesnek találta már a mérlegelésnél is a magyar elszánt tekintetét mutatta, kicsinálja Nagyot a ringben. Az első két menetben "Hóhér" szokásától ellentétben nem esette neki ellenfelére, nehogy egy kellemetlen ütés meglepje. A második menet is a taktikáé volt, míg a harmadik három percben egy villámgyors jobbegyenes nyomán Thsongolo eldőlt, mint a lisztes zsák. Meglepetésre azonban felállt a megrendítő pofon után, miközben a magyar bokszoló már ünnepelt.

Nagy tizedik meccse sem ment végig

A dél-afrikai a negyedik menetben egy balhorog után is padlózott, de ismét felállt. Ez talán meglepte Nagyot, de az ötödik menetben kicsit visszavett az iramból. Később kiderült, csak a hatodik menetre "tartalékolt", amikor a menet közepén egy balhoroggal megrendítette az afrikait, majd olyan sorozást zúdított rá, hogy a mérkőzésvezető beszüntette a találkozót. Nagy így tizedik meccsét is idő előtt fejezte be, és győzelmével megszerezte a WBA (Bokszvilágszövetség) középsúlyú kisvilágbajnoki övét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.