Miklós
-7 °C
2 °C

Megvan az első érem az ökölvívó-világbajnokságon

2005.11.18. 10:25
A legkisebb magyar öklöző, Bedák Pál már biztosan éremmel tér haza a sportág kínai világbajnokságáról, miután magabiztos és taktikus boksszal simán verte a címvédő orosz Szergej Kazakovot. A döntőért kazah ellenféllel csatázik a Vasas negyvennyolc kilós versenyzője. Dudás és Darmos kiesett az éremért vívott harcban, mindkettőjüket neves orosz rivális verte.
Bedák Pál remek produkcióval, pontozással legyőzte a címvédő orosz Szergej Kazakovot a 48 kilósok negyeddöntőjében, és ezzel már biztosan éremmel távozik a kínai Mianjangban zajló tizenharmadik férfi ökölvívó-világbajnokságról.

A tavalyi Eb-n még az orosz nyert

A tavalyi Európa-bajnokság bronzérmese mindössze egyszer, éppen a pulai Eb elődöntőjében találkozott korábban Kazakovval, és akkor kilenc ponttal kikapott tőle. Már csak ezért is nyilvánvaló volt, bravúr kell a sikerhez. A húszéves Bedák pedig nem maradt adós a bravúrral.

Az első menetet nyugodtan kezdte, sokat mozgott, az orosz pedig tulajdonképpen szelíden üldözte a ringben, tétova ütései rendre célt tévesztettek. Bedák ugyanakkor többször is remekül közbeszúrt, így 5-2-re vezetett két perc után.

A kezdettől fölényben volt a magyar bunyós

Bedák Pál (fotó: Index)
Bedák Pál (fotó: Index)

Az előny nyilvánvalóan jót tett az addig sem idegeskedő fiatalabbik Bedák testvérnek, hiszen a taktikáját nem kellett megváltoztatnia, továbbra is sok mozgásból bokszolhatott, kivárta az ütésre legjobb pillanatot, majd indított. Kazakov ugyanakkor láthatóan komoly gondban volt, mert szinte alig tudta megütni az előle gyönyörűen eltáncoló ellenfelét.

A menet hajrájában így már öt pont is volt a két fél között, az utolsó másodpercben azonban Bedák nem figyelt, így a gongszó pillanatában visszaállt a két perccel korábbi különbség (10-7).

Kazakov csak nyomozott

A meccs felén túl már érezni lehetett a bravúrt, Bedák pedig a harmadik menetben egyszerűen szárnyalt. Továbbra is csodálatosan dolgozott lábon és még a korábbinál is többször ütött, világbajnok riválisa pedig csak "nyomozta" őt a ringben.

Olykor macska-egér harc folyt a kötelek között, az orosz ment előre, de nem tudta megfogni az athéni olimpián is szerepelt bunyóst, aki nyolcpontos, 19-11-es vezetéssel vonulhatott az utolsó pihenőre.

Nyolc pont lett a különbség

Ekkor már a tomboló aprócska magyar tábor tudta, nem lehet elveszíteni a meccset. Persze a nyolc pont még önmagában nem lett volna garancia, de Bedák annyira éretten öklözött, hogy elképzelhetetlennek tetszett a fordulat. Ami nem is következett be, a magyar taktikájával képtelen volt mit kezdeni az orosz, így Bedák Pál 24-16-ra nyert és bejutott az elődöntőbe.

A meccs után Csötönyi Sándor szövetségi elnök és Balzsay Károly szövetségi kapitány is sírt, a győztes pedig fogadta a száz százalékig kijáró gratulációkat.

Tökéletesen működött a taktika

"Nagyon boldog vagyok. Őszintén szólva, nagyon készültem Kazakov ellen szinte egész évben, a klubomban Szántó Imrével és a válogatottnál Balzsay Károllyal is. A tavalyi vereségből tanulva dolgoztuk ki ezt a taktikát, amely szerencsére tökéletesen működött" - nyilatkozta Bedák Pál.

A magyar válogatott negyvennyolc kilósa szombaton a kazah Birzson Zsakipov ellen mérkőzik - már a döntőbe jutásért.

Bedáktól már az olimpián is kimagasló szereplést vártak, bíztak éremszerzésében, de akkor rögtön az első fordulóban váratlan vereséget szenvedett, és csalódást okozott. Csakúgy, mint a válogatott, amelyik pontszerző helyezés nélkül zárt.

Nehéz ellenfelek várnak a még versenyben lévő magyarokra

A negyeddöntőkben a hatvankilós Dudás Tibor is érdekelt volt, de ő kikapott az orosz Allahvergyijevtől 45-27 arányban. A kilencvenegy kilós Darmos József a vb-ezüstérmes és szintén orosz Alekszander Alekszejev ellen mérkőzött, és az első menet után az egyenlőtlen harc feladására kényszerült.