Vilma
-8 °C
3 °C

Döntő fölénnyel döntős Bedák Pál a vb-n

2005.11.19. 15:04
Bedák Pál a 48 kilósok elődöntőjében kevesebb mint három menet alatt, technikai döntő fölénnyel legyőzte a kazah Birzsan Zsakipovot, és ezzel bejutott a kínai Mianjangban zajló tizenharmadik férfi ökölvívó-világbajnokság fináléjába.
A tavalyi Európa-bajnoki bronzérmes, Bedák Pálnak papíron úgy tűnt, könnyebb dolga lehet a viszonylag ismeretlen Zsakipov ellen, mint volt egy nappal korábban a címvédő orosz Kazakovval szemben, de arra senki sem számított, hogy a vb-elődöntőben Bedáknak még hat perc sem kell a győzelemhez.

Az első menet hajrájában megrendítette Bedék a kazahot

A fiatalabbik Bedák-testvér nem tűnt idegesnek a bevonulásnál, és a ringben sem látszott rajta feszültség, de ha volt is, biztosan elszállt, amikor a kezdő gongszó után szinte azonnal két nagy erejű jobbhoroggal találta telibe ellenfele arcát. Később ugyan a kazah próbált irányítani, de a magyar végig nagyon okosan kézben tartotta a menetet, egy-két ponttal mindig vezetett, majd az utolsó tíz másodpercben egy csodálatos, szinte megrendítő erejű bal-jobb-bal kombinációval rukkolt elő, így 4-3 helyett 7-3-as előnnyel mehetett a sarokba.

Ami ezek után következett, az szinte kimerítette a tökéletes boksz fogalmát. Bedák igazi parádét rendezett a ringben, egyszerűen nem tudott hibázni, minden ütése talált, mindegy volt, hogy Zsakipov jött-e előre, s abból kontrázott, vagy ő indított-e. Ezzel szemben a kazah csak szenvedett, ráadásul ekkor már a több nagy erejű "pofon" miatt láthatóan félt is ellenfelétől. A második két perc után már 15-4-re vezetett a magyar.

Egyoldalúvá vált a küzdelem

A harmadikban a különbség kazah szempontból vészesen közelített a technikai döntő fölényhez szükséges húsz ponthoz, és a hajrában a lelátóról és a sarokból is folyamatosan kiabálták be Bedáknak, hogy mennyi találat hiányzik a sikerhez. Ő nem is hagyta, hogy "túlórára" kényszerüljön, és néhány másodperccel a vége előtt - 26-6-nál - legongatták a teljesen egyoldalú küzdelmet. A magyar tábor szinte önkívületben tombolt, és Bedákot éltette.

"Én is úgy éreztem, hogy jól ment ma a boksz. Szerencsére megint jól kezdtem, végig próbáltam kimozgatni az ellenfelemet, és amikor sikerült, lecsaptam. Nagyon örülök" - mondta Bedák, aki vasárnap magyar idő szerint nyolc óra körül a finálék egyetlen hazai érdekeltségű öklözőjével, Cou Si-minggel (Zou Shi Ming) száll ringbe az aranyéremért.

Bedák a hazai pálya előnyére is felkészült

"Nyilván lejteni fog egy kicsit neki a hazai pálya, éppen ezért kétszer annyit kell majd ütnöm, mint neki, de sebaj, megoldom" - jelentette ki a döntőről elszántan a magyar kiválóság.