Csonttörő nem bokszol szombaton

2005.12.07. 16:30
Betegség miatt nem léphet ringbe Nagy János, a Nemzetközi Boksztanács (IBC) nagypehelysúlyú világbajnoka a szombati, győri profi ökölvívógálán.

Az argentin Jorge Rodrigo Barrios elleni címmeccsre Nagy "Csonttörő" János felhozó mérkőzést vívott volna a brazil Juciel Lima Nascimentóval, ám már a múlt héten vírusos torokgyulladással küszködött, most pedig a gyomrára is átterjedt a betegség.

Az öklöző ennek ellenére vállalta volna a szereplést, ám a menedzsmentje nem mert kockáztatni, hiszen egy esetleges vereséggel elvesztette volna annak a lehetőségét, hogy a jövő év elején megmérkőzzön a Bokszvilágszervezet (WBO) elsőségéért Barriosszal.

Nascimentónak ugyanakkor nem kell mérkőzés nélkül hazatérnie, ugyanis a magyar bajnok Mészáros András vállalta ellene a küzdelmet.

A győri rendezvényen Csábi Bettina a francia Nadia Hockmi ellen próbálja majd megvédeni a WIBF-GBU szervezetnél birtokolt harmatsúlyú világbajnoki övét, míg Kovács Attila, az EBA nagyváltósúlyú Európa-bajnoka a brazil Denis de Barrosszal vív nyolc menetre tervezett, szintentartó mérkőzést.

A gálát a TV2 szombat este 20:10 órától élőben közvetíti.